A Magyar Hang csütörtök esti beszélgetésén sok más is szóba került.
A Magyar Hang budapesti szerkesztőségében csütörtökön a Flaszter immár 166. adását rögzítették.
Számunkra ez annyiban mindenképpen különbözött a korábbiaktól, hogy most először vett részt a beszélgetésen lapunk munkatársa.
Dévényi István beszélgetőtársai ugyanis ezúttal Ónody-Molnár Dóra (Jelen) és Józing Antal (Nyugat.hu) voltak.
Többek között az alábbi témákat járták körül:
Novák Katalin köztársasági elnökjelöltsége
Orbán Viktor három és fél órás Kormányinfója
Kormányzati osztogatások és megszorítások a választások előtt
A rendőrök és a szociális dolgozók béremelése
A pedagógusok kötelező oltása és annak lehetséges következményei
Mi lehet a magyarázata annak, hogy az államnak éppen az állami oktatás a mostohagyereke?
Egyre több a baj a Facebookkal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!