Nyílt levélben kérik Novák Katalint, hogy ne írja alá a szociális törvény módosítását

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége fordult a köztársasági elnökhöz.

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége nyílt levélben kéri Novák Katalin köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a szociális törvény módosítását és küldje vissza azt megfontolásra az Országgyűlésnek.

A levélben többek közt úgy fogalmaztak: „a szociális törvény módosítása cserbenhagyás: éppen akkor csökkentené a polgárok jóléte és létbiztonsága iránti állami felelősséget, amikor a megélhetés költségeinek növekedése miatt még többeket veszélyeztet az elszegényedés, a korábban is szegénységben élő polgárokat pedig a teljes ellehetetlenülés fenyegeti” – írja a 24.hu.

„Válságos időket élünk: a feladat ilyenkor azoknak a társadalmi rendszereknek a megerősítése, amelyeken keresztül biztonságot és védelmet nyújthatunk egymásnak” – fogalmaztak, hozzátéve, hogy a parlament által elfogadott törvény épp ezzel ellentétes irányba mutat. Ezért arra kérik a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a törvényt, hanem küldje vissza megfontolásra.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet