Nem szeretnék újabb fejezetet nyitni a nyomorúságos 86-os főút végtelennek tetsző történetében, de az azért mégiscsak elgondolkodtató, hogy Szombathelyről lassacskán hamarabb jutunk el Körmendre vagy Zalalövőre vonattal, mint autóval.
Hatvan a lábban
A szerencsétlen, ezerszer megénekelt út szóban forgó szakaszát ugyanis mostanában úgy ellepték az úthibákat jelző, úgynevezett 60-as táblák, hogy az erre járó autós szinte nem is lát egyebet, ha kinéz az ablakon.
A megyeszékhelyről kivezető szakasz elején még csak egy-két tábla tünedezik fel, nyilván azért, hogy az autós felkészüljön a későbbi, csigalassúságú haladásra, s hogy egyszer s mindenkorra a lábában legyen a hatvan.
Az igazi, a kemény táblaerdő a vasvárinak nevezett elágazó után kezdődik, itt rögtön 15 kilométernyi araszolást ír elő a regula. A 8-as és a 86-os számú főutak találkozásánál lévő körforgalomtól a Szarvas csárdáig terjedő, 2,5 kilométeres szakasz meg valóságos kuriózum.
Az errefelé baktató autós hét(!), szinte egymás sarkába állított 60-as táblát számlálhat meg nyugodalmas poroszkálása közben. Az autós magától értetődően elszomorodik a rengeteg lassújel láttán, hiszen csak vonszolhatja magát, noha sürgős lenne a dolga.
Mérhetetlen beletörődés
Akadnak persze vérmesebb vezetők is, akik válogatott szitkokkal illetnek mindenkit, akikről úgy gondolják, hogy közük lehet az ő kínzatásukhoz, így próbálnak meg úrrá lenni felindultságukon.
Előbb-utóbb lecsillapodnak azonban ezek a magyar emberek is, lehet mondani: mérhetetlen beletörődés lesz úrrá rajtuk, hiszen rá kell döbbenniük, hogy nekik - mióta világ a világ - tisztességes útfelújítás helyett zömmel ilyesfajta betáblázás jutott, s jut a jövőben is.
Amikor meg a kezükbe kerül az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nem is olyan régi jelentése arról, hogy mit műveltünk mi, magyarok útfelújítás címén 2006 és 2011 között, csak rezignáltan, mindentudóan bólintanak.
Mit műveltünk?
S hogy mit műveltünk? Hát, ha enyhén akarunk fogalmazni, akkor azt kell mondanunk, hogy különös dolgokat, hogy fontolva haladtunk ezen a területen is. Hihetetlen tűnik, de biztosan úgy van, ahogyan a számvevőszék mondja: mi 35 évente újítunk fel egy közutat a szakmailag elfogadott 10 év helyett.
S hogy az előbb emlegetett táblaregimentre is utaljunk: az ÁSZ megállapította, hogy az úthibák miatt sebességkorlátozás alá eső útszakaszok hosszát 10 százalékkal sikerült megnövelnünk a vizsgált időszakban.
Szorgalmasan tábláztunk tehát, közben pedig - meglehet, észre sem vettük őket, annyira hozzájuk szoktunk - az utakon kinőtt 160000-320000 kátyú, amelyekkel természetesen nemigen tudtunk mit kezdeni.
Vagyonvesztés
Mindezen hiányosságok miatt, mondja a számvevőszék, Magyarországon folyamatos az állami vagyonvesztés. Mi több: egyes szakértők nem átallják azt állítani, hogy az elszaporodó lassújelek miatt megnövekvő energiafelhasználás egy év alatt több pénzt emészt fel, mint amennyibe a hibák kijavítása kerülne.
Mindazonáltal - ki hinné ezek után – megpróbálkoztunk ám azért némi útfelújítással is. Az ország 8329 kilométernyi úthálózatából 632 kilométer közutat újítottunk fel évente, igaz, hogy 2500 kilométert kellett volna megcsinálnunk. Hát így.
Egykedvűen, fütyörészve
Az autós tehát okosan bólint, miután kellően áttanulmányozta az ÁSZ jelentését, s elgondolkodott az úti tudnivalókon. El is határozza nyomban, hogy soha többé nem eszi-rágja magát semmiféle lassújelek miatt a 86-oson való jártában-keltében, hogy egykedvűen, fütyörészve vágódik egyik kátyúból a másikba, hiszen jól tudja: nincs miben reménykednie.
Később meg, amikor eszébe jut, hogy bizonyos politikusok szerint ez a most még mindent elsöprő reménytelenség nem tart már sokáig, hiszen hamarosan itt a Kánaán, azaz 2015 végére új, négysávos út lesz a most még magatehetetlenül vergődő 86-osból, csak bámul, meredten néz maga elé. Azon tűnődik, hogy milyen jó lenne - ha csak egy pillanatra is - egy másik ember szemével látni a világot. Megtapasztalni csak egy kicsit, hogy vajon mi járhat a fejében.
