Nyomoznak Mészáros Lőrinc és a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány ellen

Az alapítvány nem számolt el a TAO-pénzekkel.

Nyomozás folyik a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány elnöke ellen – tudta meg a Sztárklikk.

Ez egy ügyészségi iratból derül ki, amely a TAO-programból Felcsútra kerülő közpénzek felhasználását firtató feljelentés kapcsán íródott. A feljelentést Varju László DK-s képviselő nevében Czeglédy Csaba ügyvéd tette, mert a felcsúti alapítvány a mai napig nem adta ki, mire költötték az irdatlan mennyiségű adófelajánlást. Ez pedig - immár hivatalos papír is van róla - megalapozza a közérdekű adattal való visszaélés vétségét.

A Sztárklikk birtokába jutott dokumentumból egyébként konkrétan az derül ki, hogy „a bűncselekménnyel érintett Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Mészáros Lőrinc rokoni kapcsolatban áll” az ügyben eredetileg illetékes vádhatóság egyik alkalmazottjával, így a Bicskei Járási Ügyészség helyett a továbbiakban a Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség hivatott eljárni.

A Sztárklik úgy tudja, az ügyben nyomozó veszprémi gazdaságvédelmisek mellett az Emberi Erőforrások Minisztériuma is érdeklődött már a „titkos” felcsúti dokumentumok után. Az EMMI be is kérte a támogatások felhasználását igazoló iratokat. Mészárosék pedig január végén már pont a minisztériumi kérésre hivatkozva kértek további türelmet Czeglédyéktől, mondván, a dokumentációt beküldték az EMMI-nek, így az jelenleg sajnos nem áll rendelkezésükre. Ugyanakkor az általunk megkérdezett jogász szerint eléggé valószínűtlen, hogy a TAO-pénzek felhasználását a milliárdos alapítványnál kizárólag papíralapon, egy példányban tartanák nyilván.

Az Orbán Viktor által megálmodott, és Mészáros Lőrinc által vezetett Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány számláján csak a tavalyi és az idei évben

közel 5,4 milliárd forintnyi adófelajánlás landolhatott, a TAO-program 2011-es indulása óta pedig összesen már jóval 10 milliárd forintot meghaladó összegű közpénz ment

az alapítvány által fenntartott felcsúti futballakadémiára.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet