Tényleg nagy a gáz a nyugat-dunántúli gépjárműipari multiknál?

A Népszava válságot megelőző állapotokat fest le. Megkérdeztük mi is.

Számos országos sajtótermék átvette a Népszava múlt hétvégi cikkét.

A

Viharfellegek gyűlnek a hazai járműipar felett: több üzemben is 4 napos munkahetet rendeltek el

címmel megjelent írás nagyon sötétre festi az iparág magyarországi kilátásait, már-már apokalipszis előtti állapotokat fest fel.

Visszafogják a termelést a gyárak

A szerző László Zoltánra, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnökére hivatkozva írja, hogy már két – egy nyugat-dunántúli és egy dél-dunántúli – cégnél is bevezették a négynapos munkahetet, a jármű- és fémipari cégek egy részénél létszámstop van, a megüresedett helyeket nem töltik fel, a lejáró határozott idejű szerződéseket nem hosszabbítják meg.

Bonyhádi Zoltán

Az autóipari beszállítók több kölcsönzött munkaerőtől váltak meg, a gyárak visszafogják a termelést, megszüntetik a hétvégi munkavégzést és több helyen a három műszak helyett már csak kettőben folyik a munka – szól a folytatás.

Az okok között a diesel-botrány, a Brexit, Donald Trump amerikai elnök vámháborúja van említve.

Ezzel párhuzamosan egyre több ukrán, szerb és mongol vendégmunkás jelenik meg a gyárakban. Ezek a munkások nemcsak kiszolgáltatottak, de le is törik a béreket.

Átalakulóban van az autóipar

Lapunk megkereste Molnár Ákost, a Vasas Szakszervezeti Szövetség nyugat-dunántúli ügyvivőjét, aki úgy látja, a Népszava írása jóval drámaibb képet fest, mint a valóság.

„Az autóipar kétségkívül lassul, mert éppen átalakulóban van, és jelenleg nem eldöntött, hogy mi lesz a jövő. Ez éppúgy lehet az elektromos motor, a hibrid- vagy a hidrogénmeghajtás. Az a gyártó, aki rátalál az új, környezetkímélő hajtásra, az letarolhatja a piacot. Így aztán óvatosak a befektetők – tudtuk meg.

Az ügyvivő nem cáfolta azon értesülésünket, hogy az egyik négynapos munkahetet bevezető cég Szombathelyen van, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a bérgyártók számtalan elektronikai terméket állítanak elő, és a megrendelések – esetleg átmeneti - visszaesésének nem biztos, hogy köze van az autóiparhoz.

Mérséklődik a munkaerőhiány

Molnár Ákos – aki szintén az autóiparban dolgozik - szerint a Népszava írása által festett kép Nyugat-Dunántúlon semmiképp nem nevezhető általánosnak.

Lassulás valóban tapasztalható, de ez inkább az óvatosságból fakad, abból, hogy senki nem akar mindent egy lapra tenni, a beszállítók pedig kénytelenek lassulni nagyokkal.

A jövőben majd várhatóan jelentősen mérséklődik a munkaerőhiány, kevesebb dolgozóra és kevesebb túlórára lesz szükség, de ez nem holnapután fog megtörténni, a belsőégésű motorokra még sokáig lesz kereslet, és semmiképpen nincs szó apokaliptikus állapotokról – mondta lapunknak a szakszervezető vezető, aki magánvéleményként még annyit tett hozzá, hogy aki a jövőre kíváncsi, annak célszerű azt figyelnie, mit csinálnak a japánok.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság