Nőtt az oktatásra szánt pénz, már majdnem ott tartunk, ahol 15 éve

Oktatás, egészségügy, szociális védelem: vajon mennyit költöttünk ezekre az elmúlt húsz évben?

Az Orbán-kormány először nagyot vágott az oktatási költségvetésen, aztán lassan visszatornázta arra a szintre, ahol 2000 körül volt. Egészségügyi ráfordításban rég lehagytak minket a csehek és a szlovákok is, a románok pedig vészesen közelednek. A szociális ellátórendszerünkön húztuk a legnagyobbat az elmúlt években: a munkanélküliek, a fogyatékos emberek, az idősek és a családok egy része sem járt jól. Az abcug.hu összeszedett néhány fontos területet, és megnézte, mennyi pénzt költöttünk rájuk az elmúlt húsz évben az Eurostat adatai alapján:

Címlap
Nyugat.hu

Kezdjük az oktatással, ahonnan 2010-ben olyan gyorsan kezdték el kivonni a pénzt, hogy arra egyetlen másik visegrádi országban (sem Csehországban, sem Szlovákiában, sem Lengyelországban), de még Romániában sem volt példa. A Fidesz hatalomra kerülésének évében még a GDP 5,5 százalékát költöttük oktatásra, három évvel később viszont már csak 4,6 százalékot. Aztán a kormány mintha meggondolta volna magát, és 2015-re ismét öt százalék fölé vitték a mutatót. Palkovics László oktatási államtitkár szerint azóta is egyre több pénz jut oktatásra, de ezt egyelőre nem lehet ellenőrizni, mert sem az OECD-nek, sem az Eurostatnak, sem a KSH-nak nincsenek 2015-ösnél frissebb számai.

Ha a hosszabb távú trendeket nézzük, kiderül, hogy ez a 2015-ös 5,2 százalék még mindig a legalacsonyabbak közé tartozik a rendszerváltás utáni időszakban: valahol ott tartunk, ahol 2000-ben is tartottunk. Az oktatás egyik kormány számára sem volt különösebben fontos, az 1999 és 2003 közti négyéves időszakot leszámítva sosem volt példa arra, hogy hosszabb távon, évről évre egyre több pénzt szánjanak rá. Sokáig így is a GDP 5,5-6 százaléka ment oktatásra, és éveken át a lengyelekkel küzdöttünk a régió vezető helyéért. Mostanra viszont Lengyelországban és nálunk is akkorát csökkentek az oktatási közkiadások, hogy elértük a csehek szintjét, akiket a korábbi években mindig előztünk.

A következő grafikonon összeszedtük, hogyan alakultak a régióban a GDP-arányos oktatási költések 1995 óta (az Eurostat korábbi adatai nem elérhetők). Ebből látszik, hogy a 2008-as gazdasági válság után a románok is nagyot húztak a nadrágszíjon, a szlovákok viszont, egy-egy csökkenést leszámítva, folyamatosan növelik az oktatásra szánt pénzeket, és már nincsenek olyan messze a csehektől.

Oktatási közkiadások a GDP százalékában

Oktatási közkiadások a GDP százalékában
Nyugat.hu

Európai Uniós szinten a skandinávok fektetik a legtöbb pénzt az oktatásba (a finnek sikere elég jól ismert), de a balti országok szerint is megéri pénzt költeni rá. Ennek már az oktatási rendszer állapotát mutató PISA-eredményekben is látszik a hatása: az észtek legutóbb ott voltak a legtöbbet fejlődő országok közt a finnek, a japánok és a kanadaiak mellett. A térképen átböngészheti, GDP-arányosan mennyit költöttek oktatásra az EU-tagállamok 2015-ben (a pontos adatokért vigye az egeret az országok fölé!)

Oktatásra fordított közkiadások a GDP százalékában (2015)

Oktatásra fordított közkiadások a GDP százalékában (2015)
Nyugat.hu

A szlovákok az oktatáshoz hasonlóan az egészségügyre is egyre többet szánnak, és a csehekkel együtt éllovasok a régióban. 2015-ben mindketten a GDP hét százaléka felett költöttek rá, amivel az EU-átlag körül vannak. A grafikonon látszik, hogy ezzel eléggé lehagyták a magyarokat, a lengyeleket és a románokat is. Utóbbiak még mindig az utolsó helyen állnak, de a 2004 óta tartó, többnyire folyamatos emelésnek köszönhetően már nincsenek sokkal lemaradva tőlünk.

A cikk folytatása itt olvasható...

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet