Még a hónap elején jártunk az oladi kilátónál, akkor készültek képeink is. A kilátó zárva volt, igaz, láttunk olyan feliratot, ami azt ígéri, hogy a közeljövőben kinyitják.
December 10-én elküldtük a kilátóra vonatkozó kérdéseinket a Városháza sajtóirodájához. Ezt írtuk:
Hétvégén fotósunk az oladi kilátó felé sétált és készített egy galériát.
Szeretnék néhány sort mellé írni, ezért szükségem lenne a következő információkra.
1. Van egy nagyon halvány felirat, mely szerint tavasszal újra kinyit. Ez valóban így lesz?
2. Vannak-e tervek, elképzelések a kilátó felújítására?
A levelet visszaigazolták, de választ azóta sem kaptunk.
Az oladi kilátóról két és fél éve írtunk
5 dolog, amint nem tudtál a most 80 éves oladi kilátóról 2016. April 13. 13:02 , abból az alkalomból, hogy akkor 80 éve adták át. Korábban pedig az építkezés történetét elevenítettük fel Múltbanéző: Az oladi kilátó 2009. October 31. 09:29 .