Eltűnt a szombathelyi önkormányzati cégek vesztesége

Hirtelen nyereségesek lettek az új cégek, de némi tőkeinjekció azért kellett ehhez.

Tavaly kétszer is írtunk arról, hogy a nemrégiben alapított önkormányzati cégek veszteségesek. Júniusban számoltunk be Veszteséges cégeibe pumpálja a pénzt Szombathely 2012. June 19. 23:05 arról, hogy az önkormányzat saját cégeibe pumpálja a pénzt, a város több tízmillió forinttal segítette ki a Városfejlesztési Kft.-t, a Parkfenntartási és Temetkezési Kft.-t, és a Falco KC-t.

Év végére nyereségesek lettek

Aztán szeptemberben – szintén a közgyűlési anyagok alapján – megint csak azt írtuk Lélegeztetőgépen a szombathelyi városi cégek 2012. September 26. 08:02 , hogy a város tartja lélegeztetőgépen saját cégeit, a könyvvizsgálói jelentés is azt állapította meg, hogy a cégek folyamatos finanszírozásra szorulnak, különben nem működtethetőek tovább.

Ehhez képest a tavalyi év zárszámadásához kapcsolódó mérlegjelentések szerint az év végére ezek a cégek, ha nem is produkáltak magas bevételeket, de nyereségesen működtek. A Városfejlesztési Kft. 15 millió 166 ezer forint mérleg főösszeggel, 429 ezer forint adózott eredményt teljesített.

Az adatokból kiderül, hogy a cég tavalyi teljes bevétele 39 millió volt, ebből 22 millió a város részére végzett projektmenedzseri munka ellenértéke, plusz 16,7 millió önkormányzati támogatás. Az egyéb bevétel összege 373 ezer forint.

Némi tőkeinjekció

A Parkfenntartási és Temetkezési Kft. mérlegfőösszege 78 millió 642 ezer, adózott eredménye 32 millió 627 ezer forint. A cégnek összesen 209 milliós bevétele volt a városnak végzett szolgáltatásból, de kapott 11,3 millió önkormányzati kölcsönt is.

Szóval, némi tőkeinjekcióval és önkormányzati megrendelésekkel sikerült konszolidálni a két, viszonylag új céget. Nem voltak azonban ilyen szerencsések a sportcégek. A Falco KC a többszöri önkormányzati támogatás ellenére 43,4 milliós hiánnyal zárta a tavalyi évet. Az önkormányzattól 64 milliós, a SZOVÁ-tól 24 milliós támogatást kapott, a látványsportokat támogató állami alapból 27 milliót, közben 50 millió körüli reklámbevételre is szert tett. Érdekes, hogy a költségek között a legmagasabb az ügynöki jutalék, 81 millióval, eközben a szállás és szállítási költségek 15 milliót tettek ki.

A Haladás Labdarúgó Kft. vesztesége 1 millió 261 ezer forint volt. A felügyelőbizottság állásfoglalása szerint ez az elszámolt amortizációnak, plusz az árfolyamveszteségnek tudható be, a kft. saját tőkéje 21,6 millió, így a veszteség kezelhető.

A régi cégek nyereségesek

Veszteséges a Médiaközpont Kft. (korábban városi tévé) is, 518 ezer forint mínusszal zárt, de közben 4,5 milliós céltartalékot tett félre a digitális átállás költségeire. Van egy nullszaldós cég is, a Regionális Forrásközpont Nonprofit Kft., ami épp annyit költött, mint amennyi bevétele volt.

A szombathelyi önkormányzat hosszú ideje működő cégei nyereségesek. A száz százalékos önkormányzati tulajdonú vállalkozások közül a SZOVA 718 millió 640 ezer forint nyereséggel zárt, a Távhőszolgáltató 76,3 millióval. A Savaria Rehab-Team Nonprofit Kft. 17,4 milliót termelt, a Weöres Sándor Színháznak 5,8 milliós a nyeresége.

A Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. épp a nullszaldó fölött teljesített, tavalyi nyeresége 49 ezer forint volt.

A többségi önkormányzati tulajdonú cégek közül a Haladás Kft.-t és a Savaria Turizmus Kft.-t már említettük, a legnagyobb bevételű Vasivíz Zrt.-t még nem. A Vasivíz mérleg szerinti főösszege 14 milliárd 618 millió, adózott eredménye 226 millió 365 ezer forint. A cég az önkormányzat számára 122 millió 440 ezer forint osztalékot javasolt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Lélegeztetőgépen a szombathelyi városi cégek

Veszteségesek, és a várostól kapott kölcsöneiket sem tudják visszafizetni. Közben az önkormányzat 750 milliós működési hitelt tervez.

Veszteséges cégeibe pumpálja a pénzt Szombathely

A képviselők dönthetnek Jordán szerződéséről, több városi kft.-nél betömködhetik a tátongó pénzügyi réseket, és határozhatnak a temetők üzemeltetéséről is. Közgyűlési előzetesünk.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet