Veszteséges cégeibe pumpálja a pénzt Szombathely

A képviselők dönthetnek Jordán szerződéséről, több városi kft.-nél betömködhetik a pénzügyi réseket, és határozhatnak a temetők üzemeltetéséről is. Közgyűlési előzetesünk.

Összesen 27 napirendi pontból álló közgyűlési paksamétán rágják át magukat a szombathelyi képviselők a csütörtöki ülésen. A megszokott előzetesünket most az egyszeri újságolvasó módjára, hátulról előre haladva kezdjük, hiszen a gyakran rétestésztaként húzott nyilvános részt követő zárt ülésen is várhatóak izgalmas témák. A képviselők több nevelési-oktatási intézményben például vezetőt választanak, elbírálják az Agora, rapid módon kiírt igazgatói pályázatát 84,4 milliárd Szombathely vagyona 2012. April 25. 15:49 , végül pedig döntést hozhatnak a Weöres Sándor Színház ügyvezető igazgatójának Jordán marad a szombathelyi színház igazgatója 2012. May 31. 08:41 munkaszerződésével kapcsolatban is.

Sokba kerülhet az árkok parlagon hagyása

Utóbbi tippünk szerint azt a határozatot takarja, melyről Sági József, a kulturális és sportbizottság elnöke már korábban beszámolt. A városvezetés ugyanis az elmúlt évekhez képest jelentősen csökkentené a nemrég újraválasztott Jordán Tamás alapbéren felüli juttatásait. A történetet ide klikkelve ismerhetik meg. Jordán kevesebbért lehet igazgató? 2012. May 30. 13:53

A kutyáját szájkosár nélkül sétáltató gazdit lassan újra meg lehet büntetni
Rába Adrienn

Ezek után térjünk is vissza a nyilvános ülés elejére, hiszen a városatyák elfogadhatják a májusban első olvasatként tárgyalt tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról szóló rendeletet. Ezek egy részéről bővebben itt olvashatnak. Színházigazgatót választanak holnap Szombathelyen 2012. May 30. 11:33 A korábbiakhoz képest változás, hogy nemcsak az követ el vétséget, aki az ingatlanja előtti járdát nem tisztogatja, hanem az is, aki elmulasztja az árok karbantartását.

A nagyjából két hónapos átmeneti időszak Büntetés nélkül megszeghetők a helyi rendeletek? 2012. April 23. 11:32 után ismét büntethető lesz az a kutyatulajdonos, aki közterületen házi kedvencét szájkosár nélkül hagyja kóricálni. A fenti esetekben 50 ezerig terjedő helyszíni, illetve 150 ezerig terjedő közigazgatási bírsággal sújthatók a szabályszegők.

Kínlódnak az önkormányzati cégek

Rögtön ezt követi a másik érdekes napirendi pont. Az önkormányzat ugyanis ismét mentőövet dob a veszteségesen működő cégeinek. A 2011. évi mérlegbeszámolók alapján az ellenzék által sokat kritizált Savaria Városfejlesztési Kft., illetve a Szombathelyi Parkfenntartási és Temetkezési Kft. (Szompark), továbbá a Falco KC Szombathely Kft., valamint a még szintén meglehetősen új cégnek számító Savaria Turizmus Nonprofit Kft. Új turisztikai cég alakult Szombathelyen 2011. March 31. 08:41 halmozott fel, nem is kevés veszteséget.

A Falco-játékosoknak a pályán, az egyesület vezetőinek a tárgyalóasztalnál kell küzdeniük
Bonyhádi Zoltán

A városfejlesztési cég korábban már kapott az év végéig visszafizetendő, 21 milliós tagi kölcsönt az önkormányzattól, melyből most majdnem 11 milliót veszteségpótlásként számoltatna el. Így pedig az önkormányzattól kapott hitel több mint felét (tehát a fent említett 11 milliót) már nem is kellene visszafizetnie a kft.-nek. Ugyanez a helyzet a Fidesz-vezetés által 2010 végén létrehozott Szompark-nál Parkfenntartó cég alakul – Közgyűlési beszámolónk percről-perce 2010. November 25. 09:56 is, itt a 40 milliós tagi kölcsönből 11,3 milliót írnának be a veszteségpótlás rubrikába. A Falco kosárcsapatánál 60,9 milliós, míg a turisztikai cégnél valamivel több mint 5 milliós veszteségpótlásra lenne szükség.

Szintén vita várható a győri székhelyű Unihall Kft.-vel kötött szerződés Már megint bezárták az Arénát 2012. April 16. 18:48 ügyében, erről ugyanis egy részletes, egészen a kezdetekig visszanyúló tájékoztató kerül a képviselők elé. A várost a köztemetők ügyében is szorítja az idő. Nem lesz üzemeltetője a szombathelyi temetőknek? 2011. October 15. 10:40 Június 30-án lejár a Szombathely és a január 1-jétől állami kézbe került, a helyi köztemetők üzemeltetését végző Vas Megyei Önkormányzat Vagyonkezelő Kft. szerződése.

A város maga gondozná a temetőket

A jövőben Szombathely saját hatáskörben intézné a temetők fenntartását, ám ehhez a jelenleg az államnál lévő kiszolgáló létesítmény tulajdonjogát is megszerezné. Így az önkormányzat levélben fordult a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez, és kérte az állami vagyon ingyenes átruházását. Az érdemi döntés azonban még nem született meg, ezért a város meghosszabbítaná a jelenlegi szolgáltató üzemeltetési szerződését, méghozzá legkésőbb november 30-áig. Ezalatt közbeszerzési eljárással választanák ki az új szolgáltatót.

A köztemetők üzemeltetésére a város az elmúlt évekhez hasonlóan az elkövetkező öt esztendőben is nettó 203 millió forintot áldozna. Persze az nagy kérdés, hogy ennyiért lesz-e egyáltalán jelentkező, hiszen az elmúlt öt évben gyakorlatilag minden drágult, ezzel együtt vélhetően a cégek a temetőgondozásért is magasabb pénzösszeget képzelnének el.

Az Art Café üzemeltetője megvenné, a város nem adja
Unger Tamás

A nyilvános ülés utolsó napirendi pontjaként a Fő téri Art Café Bíróság elé kerül az Art Cafe-ügy 2011. June 15. 12:19 üzemeltetője, a Vasi Interix Kft. többek között arra kérte az önkormányzatot, hogy a havi 428 ezer forint+áfa összegű bérleti díjat január 1-től április 22-ig csökkentsék a felére. A cég megvásárolná továbbá az ingatlant, melynek a szerződés értelmében 2013 áprilisáig lehet a bérlője. A város azonban nem adná el a helyiséget, és a bérleti díjat sem mérsékelné. A kávézó sztorijának kezdeteiről, és részletes történetéről bővebben itt. Mi van a szombathelyi Art Caféval? Ki, hol és miért hibázott? 2011. May 04. 09:12

A fentiek mellett természetesen rengeteg témáról tárgyalnak még a képviselők, úgyhogy csütörtökön reggel 9 órától semmiképpen se hagyják ki a korábban megszokottnál jóval színesebb, percről-percre vezetett tudósításunkat, valamint az élőképes közvetítésünket sem!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Jordán marad a szombathelyi színház igazgatója

Miután Koltay Gábor visszalépett, már csak egy kérdés maradt: Jordán, vagy Dömötör? A közgyűlés zárt ülésén végül a jelenlegi direktornak szavazott bizalmat.

84,4 milliárd Szombathely vagyona

Az önkormányzati cégek jó része veszteséges, ezt is megnézi a városi közgyűlés. Megszűnő igazgatói posztra írnak ki pályázatot, kollégiumokat zárnak be, parkgondozáson gondolkodnak. Közgyűlési előzetesünk.

Büntetés nélkül megszeghetők a helyi rendeletek?

Parkolás, kutyasétáltatás. Két példa azon gyakori tevékenységeink közül, melyek szabályainak megsértését az önkormányzat április 15-étől már nem szankcionálhatja.

Nem lesz üzemeltetője a szombathelyi temetőknek?

A megyei temetkezési cég túl sokat kért. A Szombathelyen tavaly létrehozott parkgondozási és temetkezési kft. pedig nem is pályázott, pedig ez volt az egyik fő indok mellette.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet