Oroszország területének 70 százalékát már hó borítja

Főleg az ázsiai országrészen, már kialakult a hótakaró – közölte Roman Vilfand, az Orosz Hidrometeorológiai Központ tudományos vezetője újságíróknak pénteken Moszkvában.

Vilfand szerint Szibériának már a 80 százalékát fogja hó borítani a jövő hét közepére. Az ország európai részén, Murmanszk megyében átmeneti, a Nyenyec Autonóm Körzetben pedig állandó hótakaró alakul ki.

Mihail Leusz, a Fobosz meteorológiai központ vezető szakértője azt mondta, hogy Moszkvában hideg idővel kezdődik a jövő hét. Hétfő este fagyok várhatók, kedd este pedig helyenként már havas eső lehetséges.

Jevgenyij Tyiskovecnek, a központ másik vezető szakértőjének a prognózisa szerint az orosz fővárosban a várhatóan meleg november miatt csak december elejére alakulhat ki többcentiméteres, tartós hótakaró.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek