A ma déli nagy bejelentés
Gyurcsány belavírozta magát a parlamentbe 2014. January 14. 12:52 után nyilvánosságra hozták azt a listát is, amit a DK és a Liberálisok csatlakozása után alakított ki az ellenzék. Mint megírtuk, az egyéni képviselőjelölteknél van a legnagyobb változás, ugyanis a DK 12 helyet kapott, ami azt jelenti, hogy az érintett a választókerületekben korábban bejelentett MSZP-s vagy Együtt-PM-es jelöltnek vissza kell lépnie. A Liberálisok nem kaptak egyéni helyet.
Az országos listát összekócolták
Nos, a nyilvánosságra hozott listából kiderül, hogy Vas megyében nem indul DK-s jelölt, tehát marad az a névsor, amit egy hónapja megírtunk
Ők már biztosan indulnak a választásokon 2013. December 18. 08:03 . Az 1-es választókerületben Nemény András, a 2-esben Fehér László indul az ellenzéki összefogás jelöltjeként, mindketten MSZP-sek. A 3-as választókerületet az MSZP korábban átadta az Együtt-PM-nek, ez is marad így, ott Wrzava Pál lesz a közös jelölt.
Az országos listát viszont némileg összekócolta az új megállapodás. Még október közepén derült ki
Befutó helyen két szombathelyi MSZP-s politikus 2013. October 16. 14:16 , hogy az MSZP listáján befutó helyen van két szombathelyi politikus, Szücs Gábor a 30., Nemény András a 31. helyet kapta meg. Ezek az akkori számítások szerint befutó helynek számítottak, és ebben nincs is változás, a mandátumbecslések szerint a listáról kb. 35-en jutnak mandátumhoz.
Van még esélyük bőven
A mai megállapodás annyiban kavar ebbe bele, hogy három DK-s és a Magyar Liberális Párt egy jelöltje került eléjük a sorban. Mint írtuk, a közös lista harmadik helyén Gyurcsány Ferenc, a negyediken Fodor Gábor indul. A DK megkapta még a 19., és a 26., helyet, ezek biztos befutónak számítanak.
Így Szücs Gábor és Nemény András négy hellyel került hátrébb, de mivel a négy párt közös listán indul, nagy a valószínűsége, hogy ők is mandátumhoz jutnak a listáról. Ennek még nagyobb lesz az esélye, ha a listán előttük állók közül néhányan egyéniben szereznek mandátumot.
Persze, mindez csak becslés, a végső eredmény a szavazóurnák előtt alakul majd ki.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!