Egy belső körlevelet hozott nyilvánosságra Kunetz Zsombor Facebook-oldalán, amelyben a leállást azzal indokolja az orvosigazgató, hogy az új szolgálati jogviszony miatt a sürgősségi osztályon dolgozó vállalkozó orvosok felmondtak, így jelentős orvoshiány alakult ki.
„Elég gyorsan igazolta az élet, hogy azonnal végre kell hajtani azokat a változtatásokat az egészségügyben, amelyeket tegnap és ma írtam meg, valamint az egészségügyi jogállási törvényt azonnal vissza kell vonni. Tegnap estétől leállt az Uzsoki Kórház sürgősségi osztálya.” – kezdi bejegyzését az egészségügyi szakértő.
Majd idéz a belső körlevélből: "Az ESZJTV (Egészségügyi Jogállásról szóló Törvény sic!) bevezetését követően sürgősségi betegellátó osztályunkon a vállalkozó orvosok felmondásával jelentős orvoshiány alakult ki, így az SBO működését augusztus 4-én 18 órától intézményünk lemondani kényszerült." - írja az atv.hu.