Orvosnak adta ki magát a nő, idős embereket vert át

Nyereményeket ígért nekik, drága vásárlásokra vette rá az áldozatokat.

A Soproni Járási Ügyészség vádat emelt azzal a középkorú nővel szemben, aki hat időskorút vert át az elmúlt közel két évben.

A nő az országban több helyen, köztük Sopronban azt állította a sértetteknek, hogy ágyneműket, egészségügyi termékeket nyertek. Ezzel az ürüggyel hat, idős koránál fogva hiszékeny ember bizalmába férkőzött. A nyeremény átvételét attól tette függővé, a sértettek legalább egy terméket előre megvásárol. Az időskorúak hittek a vádlottnak és a nő által kínált alacsony értékű termékeket jóval magasabb áron megvették.

A vádlott egy esetben orvosnak adta ki magát, és a sértetteknek összesen több százezer forint összegű kárt okozott, amit utólag megtérített.

A járási ügyészség több rendbeli csalás bűntettével vádolta meg a nőt és indítványt tett arra, hogy a Soproni Járásbíróság végrehajtandó börtönbüntetést szabjon ki és tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek