Együttműködési megállapodást kötött a héten a közterület-felügyelet és a katasztrófavédelem Szombathelyen. A megállapodást Bognár Balázs tű. dandártábornok, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és Károlyi Ákos, Szombathely Megyei Jogú Város jegyzője írta alá.
A városi portál beszámolója szerint a közterület-felügyelet és a katasztrófavédelem szakemberei a beavatkozások során rendszerint találkozhatnak olyan eseményeknél, ahol területzárásokkal is lehet számolni. A szervezetek közötti együttműködésre pedig nem csak a beavatkozások, hanem a mindennapok és a rendezvények alkalmával is nagy szükség van.
Mint írják, lesznek majd közös gyakorlatok, illetve megállapodtak abban is, hogy a szakembereik ellátogatnak egymáshoz, átadják tapasztalataikat, valamint kiértékelik a korábbi rendkívüli események történéseit és megismerik egymás infokommunikációs eszközrendszerét.
A megállapodás pedig arra is kitért, hogy a médiafelületeken keresztül az érintettek megosztják egymás preventív jellegű közleményeit, annak érdekében, hogy azok a lakosság minél szélesebb köréhez el tudjanak ezáltal jutni.