Oszló hullát találtak egy szegedi garázsban - a rendőrség egy nap alatt elkapta a gyilkost

Sajtóinformációk szerint a megölt férfi egy nagyobb összeget örökölt, amire többen is szemet vetettek.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságon 2024. október 15-én indult büntetőeljárás emberölés miatt, miután egy férfi holttestét találták meg egy szegedi garázsban. A vármegyei nyomozók a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársaival közösen egy nap alatt azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható szegedi férfit, aki kihallgatása során beismerő vallomást tett. A rendőrök elrendelték a férfi őrizetbe vételét, majd kezdeményezték a letartóztatásának indítványozását az ügyészségen - közölte ma reggel a rendőrség.

Azt ugyanakkor nem említették, hogy a test annyira rossz állapotban volt, hogy a halál okát sem lehetett egyből megállapítani. Mint a Blikk beszámolt róla, egy oszlásnak indult holttestről volt szó.

A lap a TV2 riportjára hivatkozva azt is közölte, hogy a holttest egy 70 éves férfié, akinek eltűnését az ismerősei jelentették, egyébként nyugdíj előtt a szegedi uszodában dolgozott ruhatárosként, emiatt is sok ismerőse volt.

A lap úgy tudja, hogy a férfi egy nagyobb összeget örökölt, ami mások előtt is ismertté vált, és állítólag többen is próbálkoztak azzal, hogy kicsalják tőle a pénzt. A férfi ezt követően tűnt el.

Emberölés Szegeden
Police.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló