Kósa Lajos továbbította az őszödi felvételt?

Debrecent is megjárta a kazetta, a nyilvánosságra hozatalról a Fidesz vezetői döntöttek.

Az ATV vasárnap esti Szabad szemmel c. műsorában beszélt arról a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere, hogy a nyilvánosságra kerülés előtt is tudott az őszödi felvételről, és ismerte is annak tartalmát. Kósa tavaly szeptemberben, Szabó Bálint állításaira reagálva még valótlanságnak nevezte azt az állítást, hogy tudott a felvételről.

Kósa az első fideszes politikus, aki elismerte, hogy ismerte az őszödi felvételt
Nyugat.hu

Kósa vasárnap este azt mondta, sok találkozó volt ebben az ügyben, azokon sokan voltak, így ma már követhetetlen, ki kapta és kitől a felvételt. Azt állította, őt egy miskolci fiú hívta fel, aki be is játszotta telefonon az anyagot, és számára nem volt kérdéses, hogy a beszédet el kell juttatni a sajtóhoz.

Gyurcsány Ferenc korábban utalt rá, hogy a kiszivárogtatás szálai a debreceni polgármesteri hivatalig vezettek, de nem mondta ki Kósa nevét. A titkosszolgálati jelentések szerint Eduárdó Rózsa-Flores azt állította, hogy ő egy fideszes összekötőnek – állítólag Bíró Márk, a Fidesz akkori koordinátora – adta át a kazettát, aki azt elvitte Debrecenbe.

Másnap egy budapesti Fidesz-irodán gyűltek össze a párt vezetői, Rózsa-Flores állítása szerint ott volt Kósa, Varga Mihály, Navracsics Tibor és Várhegyi Attila is. A jelentés szerint egy vezető egy Brüsszelbe tartó gépen értesült a felvételről. A nevet kitakarták a jelentésben, de aznap Orbán Viktor utazott Brüsszelbe – írja az Index.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Gyurcsány tagad, nem önszivárogtatott ki

Gyurcsány tagadja, hogy hozzájárult volna az őszödi felvétel nyilvánosságra hozatalához.

Őszödi bumeráng - Gyurcsány összejátszott a Fidesszel?

Szabó Bálint, az állítólagos őszödi tanú hasonlót mondott lapunknak a botrányt okozó beszéd kiszivárogtatásáról.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet