Gyurcsány összejátszott a Fidesszel?

Szabó Bálint, az állítólagos őszödi tanú hasonlót mondott lapunknak a botrányt okozó beszéd kiszivárogtatásáról.

Tegnap hozta nyilvánosságra az Alkotmányvédelmi Hivatal jogelődjének, a Nemzetbiztonsági Hivatalnak az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról készített jelentését. Ennek lényege, hogy egy Guevara fedőnevű személy Gyurcsány Ferenc tudtával és beleegyezésével szivárogtatta ki az egyébként jóhiszeműen készített hangfelvételt.

Hasonló a két történet

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Guevara egy meg nem nevezett szocialista vezető megbízásából adta át a Fidesznek a felvételt, az MSZP állítólag ezzel akarta elterelni a figyelmet a költségvetési vitákról és az ország rossz gazdasági helyzetéről. A jelentés azt s megfogalmazza, hogy 2006. szeptember 17-én egy budapesti Fidesz irodában döntöttek a nyilvánosságra hozatalról, a sokszorosított felvételt motorosfutárok vitték el több szerkesztőségbe.

Gyurcsány a figyelmet akarta elterelni?
Vágvölgyi Bálint

Egy másik jelentés szerint Guevara nem más, mint Rózsa-Flores Eduardo újságíró, akit 2009 áprilisában Bolíviában a kormányerők kivégeztek, állítólagos terrorista gyanú miatt. Rózsa-Flores egyébként 2007-ben került a titkosszolgálatok figyelmébe, azért, mert a gyanú szerint külföldi terrorista szervezetekkel tartott fent kapcsolatot.

Tavaly májusban a Vas megyében az MSZP botrányos tagfelvételeiről elhíresült, és időközben a DK-hoz csatlakozott Szabó Bálint hasonló információkat szivárogtatott ki, azt állítva, hogy kapcsolatban volt Rózsa-Flores-szel. A részletekről interjúnkban beszélt Kitálalt nekünk Szabó Bálint, az őszödi koronatanú 2013. May 24. 16:00 lapunknak, majd ezt követően Szabó Bálintot eltávolították a DK-ból, majd később azt is bejelentette Visszavonul a pártpolitikától az őszödi tanú 2014. January 21. 12:56 , hogy visszavonul a politikától.

Az ellenzék szerint kampánycélokról van szó

A jelentés közzététele után Bajnai Gordon közleményt adott ki, ebben azt írta, ismeri az őszödi jelentést, a most nyilvánosságra hozott információkat a kormány meghamisította. (A jelentés elkészültekor Bajnai volt a miniszterelnök.) Az Együtt-PM szövetség vezetője kijelentette, a jelentésből törölték a jelenlegi kormánypárti politikusokra vonatkozó kellemetlen részleteket és felismerhetetlenné tették a sugallni kívánt értelmezésnek ellent mondó információkat. Bajnai szerint mindez, és a nyilvánosságra hozatal időpontja azt sugallja, hogy a kormány kampánycélokra használja a meghamisított jelentést.

Szabó Bálint kitálalt, majd távozott a politikából
Vágvölgyi Bálint

Molnár Zsolt, az MSZP kampányfőnöke és az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke azt mondta, ebben az ügyben egy hiteles forrás van: Gyurcsány Ferenc, és ő is célzott arra, hogy az időpont kampánycélokat sugall. Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke pedig államilag hamisított jelentésnek nevezte a dokumentumokat.

Navracsics Tibor igazságügyminiszter pedig kijelentette, ő csak a Kossuth rádióból értesült a jelentésről, egyébként nem ismerte Rózsa-Flores Eduárdót, sosem találkozott vele.

Gyurcsány Ferenc szombat délelőtt a Facebookon reagált a jelentésre. Ezt írta:

"Pintér manipulál, rosszabb esetben hazudik. Miként az akkori miniszterelnöktől, Bajnai Gordontól tudjuk, a belügyminiszter által most nyilvánosságra hozott szöveg nem a 2009 decemberében elkészült végső hivatalos összefoglaló jelentés. Ez utóbbi kifejezetten cáfolja Pintér mostani sugalmazását, állításait. Amit viszont tartalmaz, azt Pintér elhallgatni akarja, azt, hogy a hanganyag nyilvánosságra hozataláról a Fidesz felső vezetése döntött, az anyagot ők sokszorosíttatták és juttatták el a médiához. Tudjuk tehát, hogy a Fidesz ilyen módon tudatosan készítette elő a 2006 őszi zavargásokat.

Követeljük, hogy a belügyminiszter hozza teljes terjedelemben nyilvánosságra a hivatalos, végső jelentést. Követeljük, hogy amennyiben kiderül, hogy az abban foglaltak nem egyeznek a mostani manipulatív kiszivárogtatással, akkor Pintér azonnal hagyja el hivatalát. A Fidesz elnöke, Orbán Viktor nyilatkozzon, hogy ő, illetve vezetőtársai ismerték-e a beszédet a Magyar Rádióban történt elhangzása előtt. Ha igen, akkor vállalják a felelősséget a 2006 őszén történtekért."

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Visszavonul a pártpolitikától az őszödi tanú

Szabó Bálintnak néhány éve szerepe volt a szombathelyi MSZP botrányaiban, állítólag meg is erőszakolták.

Kitálalt nekünk Szabó Bálint, az őszödi koronatanú

Mi köze Őszödhöz, Gyurcsányhoz és Rózsa-Floreshez? Hogyan hallgatózhatott 2006-ban abban a lakásban, ami már nem is Rózsa-Floresé volt? - Rákérdeztünk a részletekre.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet