Kórházba került öt gyermek Vésztőről, mert a gyanú szerint bódító hatású anyagot ehettek.
Vésztőről 2017. május 19-én és 20-án kórházba került öt gyermek, közülük hárman testvérek. A testvérek édesapja a gyanú szerint bódító hatású anyagot fogyasztott, a gyermekek valószínűleg hozzáfértek ehhez, ehettek belőle - írja a police.hu.
A Szeghalmi Rendőrkapitányság az apát, a 28 éves vésztői Sz. Bélát kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vette. A rendőrség kezdeményezte a gyermekek védelmét szolgáló hatósági intézkedéseket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.