"Az 50 éves Aréna Óvodát köszöntöttük az egykori és mai vezetőivel, dolgozóival együtt. A gyerekek szeretete és a minőség jellemezte mind az öt évtizedet. Ebből hat évet, mint a lányait ide járató apuka, személyesen is láthattam. Isten éltesse sokáig a város egyik legjobb óvodáját!" - írta Facebook-oldalára Nemény András, Szombathely polgármestere.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!