Parlagfű: július elsejétől bírságolnak érte

Július elsejétől bírságot szab ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a parlagfűvel szennyezett földterületek tulajdonosaira, használóira - jelentette be Szalkai Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese pénteken Budapesten.

A földterületek tulajdonosai vagy használói 15 ezertől 5 millió forintig terjedő bírságra is számíthatnak, elsősorban a terület nagyságától függően. Az ellenőrzést az illetékes földhivatal végzi, eljárást azonban csak akkor indít, ha a gyomnövény már bimbós, vagy annál fejlettebb állapotban van.

Szombathelyi politikus, parlagfűtengerben
Nyugat.hu

Szennyezett területről bejelentést lehet tenni a Nébih online és mobiltelefonon is elérhető parlagfű-bejelentő rendszerén keresztül. A földhivatal szabálysértés esetén jegyzőkönyvet állít ki és elküldi a Nébihnek, amely kényszerkaszálást rendel el és egyúttal meghatározza a bírság összegét is - mondta Jordán László, a Nébih elnökhelyettese. Hangsúlyozta: amennyiben a tulajdonos a határozat kézhez vétele után sem mentesíti a területet, a kényszerkaszálás költsége őt fogja terhelni.

Tavalyi mérleg: 130 millió forintnyi bírság

A Nébih tapasztalatai alapján egyébként a tulajdonosok túlnyomó többsége nem várja meg a költségesebb hatósági intézkedést, és inkább lekaszálja az érintett területet - tette hozzá. A bírság persze még ekkor is terheli, amit ha nem fizet be, akkor adó formájában hajtják be rajta.

Tavaly összesen 5600 hektár külterületet mértek fel, a mulasztások miatt 3000 eljárás indult és 130 millió forint bírságot szabott ki a Nébih. Magyarország egyébként egyike a parlagfűvel leginkább fertőzött európai országoknak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek