Szinte az egész MSZP-frakció jelen volt az éjszakai ülésen, a fideszesek azonban távoztak, ezért nem tudták elnapolni a vitát – mondta el lapunknak Nemény András szocialista képviselő. A munka törvénykönyvének részletes vitája éjjel kettőkor kezdődött, ráadásul közel 700 módosító indítványról kellett dönteni.
Nem közvetíti a tévé
Nemény szerint a kormánypártok azt akarták ezzel, hogy ne a nagy nyilvánosság előtt tárgyalják meg a rengeteg kritikát
Látnia kell a kormánynak, hogy van vér a pucánkban 2011. September 22. 22:01 kapott törvényjavaslatot, ami ellen még tüntetéseket is szerveztek
Százezer tüntető harsogta Budapesten: Nem tetszik a rendszer 2011. October 23. 20:43 . Az éjszakai ülést ugyanis nem közvetíti a tévé, és a képviselők nagy része sem vesz részt rajta.
Az MSZP azonban kifogásolhatónak tartotta ezt a módszert – mondta Nemény. Mivel a munka törvénykönyve nagy érdeklődésre tarthatott volna számot, a párt szerint nappal kellett volna ezt tárgyalni. A vita elhúzódott, a képviselő szerint érdemi munka zajlott, de már ekkor látszott, hogy reggel nyolcra nem fejezik be a napirendet.
Lázár Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének közben volt olyan javaslata, hogy a vitát pénteken, utolsó napirendi pontként tartsák meg, de akkor is az éjszakába nyúlt volna az ülés. Az MSZP azt javasolta, hogy bármelyik nap folytathatják, de rögtön az ülés elején, ez viszont a kormánypártiaknak nem tetszett.
Orbán hiába jött
Azonban reggel nyolctól már a jövő évi költségvetés szavazása volt napirenden. Nemény elmondta, hogy nyolckor Orbán Viktor is megjelent az ülésteremben, a szavazásra érkezett, de amikor látta, hogy még a munka törvénykönyvének vitája zajlik, távozott.
A kormánypárti képviselőknek lett volna lehetőségük arra, hogy többségi szavazataikkal elnapoltassák a vitát, de kevesen voltak ehhez, most többségben volt az ellenzék. Nemény kijelentette, mindenképpen nappal akarták az érdemi vitát végigvinni, ez némileg sikerült is.
Vita nincs, csak szavazás
Délelőtt tízkor aztán egy házszabályra hivatkozva, a házelnök lezárta a vitát. Ez a szabály arról szól, hogy ha már minden frakció hozzászólt, akkor tíz képviselő írásban kérheti a vita lezárását. Természetesen összejött a tíz kormánypárti aláírás, de Nemény szerint azok olvashatatlanok voltak, nem akarták vállalni a nevüket. Így a vita nem folytatódik, jövő hétfőn szavaznak a 700 módosító indítványról, és valószínűleg egy hét múlva lesz a végszavazás.
Nemény azt mondta, teljesen elképesztő, ami történt, még a fideszes képviselők is összezavarodtak, hogy egy ilyen fontos, húsbavágó törvényt éjszaka akarnak tárgyalni, ráadásul lezárják a vitát, így már nem lesz lehetőség ahhoz hozzászólni, csak a szavazás marad. Annak eredménye pedig borítékolható.