Bírjuk ki ezt a két évet – üzenik az MSZP-s képviselők

Mert ha a választók is úgy akarják, a kormányváltás után eltörlik a Fidesz káros és értelmetlen intézkedéseit. Most a rokkantnyugdíjak, az eva eltörléséről, a munka törvénykönyvének módosításáról van szó.

A két vasi szocialista országgyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy lassan félidejéhez közeledik a Fidesz kormányzása. Így mostantól nem csupán kritizálják a lépéseiket, hanem üzennek is az embereknek: bírják ki ezt a két évet. Mert, ha a választók helyzetbe hozzák az MSZP-t, akkor első dolguk lesz, hogy ezeket az intézkedéseket visszavonják.

A Fidesz ősi vonzalma

Három ilyen lépésről mondták el a véleményüket, mind a négy ennek a hétnek a termése volt. Ipkovich György először rokkantsági nyugdíj eltörléséről, és táppénzjellegű átalakításáról beszélt. Azt mondta, a Fideszben ősi vonzalom van arra, hogy ha valamit tehet a nyugdíjasok ellen, akkor azt megteszi.

Úgy vélte, a Fidesz nincs tisztában a helyzettel. A rokkantnyugdíjasok ugyanis 40-50-60 ezer forintot kapnak havonta, és lehetőségeikhez képest ezt egészítik ki némileg. Most ezt vonják el, ami nem jelent megtakarítást az államkasszának, de lehetetlen helyzetbe hozza a rokkantnyugdíjasokat.

Ipkovich elővette az eva (egyszerűsített vállalkozói adó) megszüntetésének tervét. Igaz, erről még a Fideszen belül is viták vannak, de a kormány mindenképpen meg akarja szüntetni. A képviselő szerint ennek egyetlen oka van, hogy az MSZP-kormány vezette be. Pedig az eva egyszerűsíti a vállalkozók kötelességeit, fehéríti a gazdaságot, növeli az állam bevételeit. Úgy járnak vele, mint a játékgépek utáni adó emelésével – jósolta Ipkovich. Vagyis, nem hoz több bevételt az államnak, sőt, inkább csökkenti azt.

Valódi egyeztetés nélkül

Nemény András ismét a munka törvénykönyve módosítását említette, aminek szerdán volt az általános vitája az országgyűlésben. Erről nemrégiben fórumot is tartottak a szakszervezetek Látnia kell a kormánynak, hogy van vér a pucánkban 2011. September 22. 22:01 Szombathelyen. A képviselő megismételte a fórumon elhangzottakat, valódi egyeztetés nélkül hajtják ezt végre, ráadásul ezen túl többet kell dolgozni rosszabb körülmények között, kevesebb pénzért.

Nemény szerint mindebben benne a Fidesz munkavállaló-ellenessége. Hiszen a jövőben a munkáltató dönti el, hogy a túlóráért bérpótlékot fizessen vagy szabadidőt adjon. Márpedig a munkavállaló nem szabadidőért vállalja a túlórát, és könnyen lehet, hogy a munkáltató később ki sem adja azt. És ha így a dolgozó visszautasítja a túlórát, fennáll a veszély, hogy egyszerűen elküldik a munkahelyéről.

Megszűnik a munkaidő közbeni pihenőidő is, pontosabban az nem számít bele a munkaidőbe. Vagyis, ugyanannyi munkáért kevesebb bér jár majd. A műszakpótlékok átalakítása is a munkavállalókat sújtja, a délutáni műszakpótlék gyakorlatilag eltűnik, és a többműszakos munkarendben dolgozóknak akár 30 százalékot is csökkenhet a bére. Ráadásul a több műszakot valószínűleg előírják majd a munkaszerződésben, így már a kezdéskor eldől, hogy nem lesz műszakpótlék.

Éppen az ellenkezőjét kellene tenni

A negyedik a kereskedelmi és vendéglátós alkalmazottak által fizetendő kaució. Ennek mértéke egyhavi fizetés, célja, hogy a kasszahiányt, az esetleges károkat ebből fedezzék. De Nemény szerint ez eddig is így volt, ezért értelmetlen a dolog, senki sem tudja, ki fogja őrizni ezt a pénzt, és ha az alkalmazott nem okoz kárt, mikor és milyen kamattal kapja vissza a kauciót. Így egy egész havi fizetését lesz kénytelen nélkülözni.

A képviselő levonta a következtetéseket is. Az új törvénytervezet a munkáltatók törvénykönyve lesz, ezzel akarja kompenzálni a kormány, hogy választási ígérete ellenére nem csökkenti a munkára rakott terheket. Az eddig is létező, káros gyakorlatokat pedig törvénybe foglalja, így a jelenleginél sokkal kedvezőbb helyzetben lesznek a munkáltatók. Pedig a jelenlegi gazdasági helyzetben inkább a munkavállalókat kellene segíteni.

Nemény elmesélte, hogy a parlamenti vitában a fideszes képviselők sorra olvasták fel az előre megírt hozzászólásokat, és sorra mondták el, milyennek kellene lennie a munka törvénykönyvének. Éppen az ellenkezőjének, mint amit most készítenek elő.

Nemény András parlamenti felszólalásához kattintson ide.

A végén Ipkovich megismételte: bírják ki az emberek a következő két évet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Látnia kell a kormánynak, hogy van vér a pucánkban

Tizenegy országgyűlési képviselőt hívott meg az MSZOSZ Szombathelyre, nyolcan csak fotón voltak jelen. Pedig hallottak volna olyat is, aki most golyószóró mögött hasalna a Kossuth téren.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet