Pár napja szinte szimultán tágult kisbolygó-méretűre sok zeneértő barátom pupillája a Facebookon, és kezdték megosztogatni ezt a videót, miközben nem is tudták, mi ez a zenekar, honnan jöttek, mit akarnak. Csak egyszerűen egy annyira eltalált dalt raktak össze, kínos verejtékszag nélkül, hogy azt öröm nézni. Hallani. Ha az első alakításuk ilyen borzongatóan jóra sikerült, akkor mit tartogathatnak vajon még? Tessék, nehogy bárki is kimaradjon belőle:
Az rögtön lecsapódik egyébként a dalból, aztán el is mondták egy cikkben a srácok, hogy bírják a 90-es évek bájos szimplaságát, többek között ezért is a VHS-videós felvétel.
A zene azért persze nem ilyen múltbarévedő, vagyis a maga módján, atmoszférájában talán az, de semmi olyasmit nem hallani ki belőle, mint a kereskedelmi rádiók vérciki tucatslágereiből. Azokat máris messze meghaladták. A Goma producerpárosból és egy hárfásból (Fanni) valamint egy énekeslányból (Dorottya) álló csapat konkrétan nemzetközi szinteken evez, a dal okosan hangszerelt és nem túlgondolt, a szövegen nem találni akcentust, mindeközben pedig fényévek távlatából ordít, hogy nem akartak senkinek megfelelni, csak maguknak. Hát így kell kiváló popslágert írni. Itt meg lájkolni őket!
