Ha minden jól megy, szeptemberre kiderülhet, megújul-e a Perint szombathelyi szakaszának egy része - mondta lapunknak Németh Ákos tanácsnok, városi képviselő.
Mint arról már januárban beszámoltunk
Esőkertek, sétány, szigetek - Teljesen megújulhat a Perint Szent Gellért és Óperint utca közti szakasza January 21. 06:58 , az önkormányzat és a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság közösen beadott egy pályázatot, melynek részeként (uniós forrásból) megújítanák a patak Szent Gellért és Óperint utca közti szakaszát. Többek között
A tanácsnok akkor azt mondta, az uniós pályázat célja nem a turizmus, hanem az ökológiai szempontok erősítése.
Bár a politikus akkor még abban reménykedett, az év első felében születik eredmény, ez végül nem történt meg.
Még mindig várnak az eredményre
Németh Ákos most kérdésünkre elmondta, a projektet a Nemzeti Fejlesztési Intézet kezeli, vagyis ők osztják majd szét a 70 milliárd forintos keretösszeget. Hozzátette, az már most látszik, hogy óriási az igény: ennek a pénznek nagyjából a két és félszeresét vinnék el a pályázók projektjei. Szombathely 1,85 milliárd forintot szeretne kapni.
Németh szerint a pályázat eredményhirdetése részben a kormányváltás miatt csúszik: a város idén február közepén adta le a pályázatát, majd néhány hónappal később - még a régi kormányzat regnálása alatt - hiánypótlást kértek - ezt az önkormányzat időben meg is tette. Nemrég pedig (már az új kormányzat idején) úgynevezett "tisztázó kérdéseket" is kaptak, amiket szintén megválaszoltak.
Most a várakozás időszaka van - mondta, arra utalva, hogy nem minden pályázótól érkezett még be a hiánypótlás és a tisztázó kérdésekre adott válasz. A politikus azt reméli, hogy ez még a nyár folyamán lezárul, és szeptemberre lesz eredmény.
Németh Ákos azt is elmondta, a pályázat kapcsán folyamatosan egyeztetnek Szombathely új országgyűlési képviselőjével, Rápli Róberttel is.
Régi terv a Perint megújítása
A Perint medrének "hasznosítása" egyébként nem egy újkeletű dolog. Az első elképzelések a Perint hasznosítására még Ipkovich György idején (tehát cirka húsz éve) készültek
Hét kilométeres élménypark a Perintnél 2013. January 30. 13:29 . Ennek részeként sétányt, bicikliutakat, piknikparkot, mesterséges tavat, víziszínpadot és szökőkutat is kialakítottak volna.
Később pedig Hende Csaba korábbi országgyűlési képviselő is belengette
Igazán vagány lenne a szombathelyi egyetem előtt beépített Perint-part 2018. March 31. 14:20 a patak medrének beépítését. Még komoly látványtervek is készültek:
De ezekből nem lett semmi.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!