Petárdázni egész évben tilos!

Elmondjuk, hogyan is lehet használni a pirotechnikai eszközöket.

Nincsen szilveszter tűzijáték, durrogtatás nélkül, ugyanakkor fontos azt tudnunk, hogy konkrétan mikor és milyen pirotechnikai eszközökkel búcsúztathatjuk el az óévet. Ezeket az eszközöket a jogszabály különböző kategóriákba sorolja, amit fel kell tüntetni a termék csomagolásán.

Az 1-es és a 2-es kategóriába tartozókat – a vásárlásra vonatkozó korhatári korlátozás betartásával – egész évben meg lehet venni, de december 28. 18:00 óra és január 1. 06:00 óra közötti időszakot kivéve csak magánterületen lehet felhasználni – mondta el Vizerné Nátz Edina c.r. őrnagy, a Soproni Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője.

Fontos, hogy ezeket a termékeket is nagyon körültekintően működtessük, mindig az előírásnak megfelelően. Amennyiben a termék meghibásodik, szavatossága lejár az árusítónak azt térítésmentesen vissza kell vennie.

A 3-as kategóriába tartozó termékek azok, amiket csak december 28. és december 31. közözött tudnak a nagykorúak az úgynevezett konténerekből megvásárolni. Ezeket december 31. 18:00 órától január 1. 06:00 óráig használhatjuk fel, utána, ami megmaradt vissza kell vinnünk az árusítási helyre, ezt január 5-ig tudjuk térítésmentesen megtenni.

Ne feledjük, hogy petárdázni Magyarországon egész évben tilos! Sajnos szinte minden évben van, aki ezt a szabályt megszegi. A szabályszegőknek tudniuk kell, hogy akár 150.000 forint pénzbírsággal is büntethetők – folytatta az őrnagy.

Vizerné Nátz Edina c.r. őrnagy
Enyugat.hu

Az előírások betartása mellett a legfontosabb, hogy ezeket az eszközöket úgy működtessük, hogy sajátmagunk, mások és környezetünk épségét megóvjuk! – tanácsolta végezetül.

A legálisan megvásárolható pirotechnikai eszközök felhasználásának szabályairól a rendőrség honlapján tájékozódhat bővebben.

Boldog új évet és balesetmentes szórakozást kíván a Soproni Rendőrkapitányság!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos