A Premecz Mátyás Trióval tér vissza húsvét után a Szerda esti akusztik

Április 24-én, szerdán este 8-tól felejthetetlen jazz-mámorban fog úszni az AGORA Művelődési- és Sportház.

Hiány a magyar jazz zenei palettán az igazi Hammond orgona–gitár-hangzás, pedig a két hangszer remekül kiegészíti egymást. A nemrég alakult trio ezt, az 50-es évek végén világhódító útjára induló stílust idézi fel,természetesen némiképp mai köntösben, egyúttal emléket állítva a hangszer hőseinek. Idén jelent meg első közös CD-jük Organ Grinder's Suite címmel.

Régi vágyam együtt játszani egy valódi Hammond orgonával, amit egy igazán avatott mester szólaltat meg. Fogarasi Jánossal – akit a szakma egyszerűen csak Fogarnak nevez, és a hangszer talán leghitelesebb megszólaltatója volt kis hazánkban – többször is volt szerencsém koncertezni. Halála előtt gyakran búcsúzott el tőlem ezekkel a szavakkal: 'Gyafi, kéne együtt csinálnunk egy lemezt!' Ez vele sajnos soha nem jött össze... Évekkel később, a Gyárfás–Premecz Organ Trióval mégis megvalósult a régi álmom. Ennek első kézzelfogható megnyilvánulása ez a hanglemez. Az albumon a legendás B-3-as Hammond orgonát Premecz Matyi szólaltatja meg (rá, mint ígéretes tehetségre még Fogar hívta fel a figyelmemet), a trio harmadik tagja pedig régi harcostársam, a nagyszerű dobos, Jeszenszky Gyuri

– mesélte a gitáros, Gyárfás István, majd így folytatta:

Vajon mit kezdene egy vásári verklis (wurlitzeres, más néven organ grinder) egy Hammond orgonával? Ezen fantáziáltam, miközben elkezdtem megírni az Organ Grinder’s Suite dalait. A lemez az 50-es években világhódító körútjára indult stílust idézi fel, emléket állítva az irányzat legjelentősebb képviselőinek. A dalok hangvételében, és a címekben megpróbáltam finoman utalni a műfaj legkiemelkedőbb előadóira. Vajon felismeri őket a hallgató?

Hammond orgona: Premecz Mátyás
Gitár: Gyárfás István
Dob: Jeszenszky György

AGORA

Jegyek elővételben válthatók az AGORA – Jegyirodában (Szombathely, Március 15. tér 5., tel.: 20/502-9351), illetve online a jegy.agorasavaria.hu oldalon.

Jegyár: 1.300 Ft, Szent Márton kedvezménnyel: 1100 Ft

A Szent Márton-kártya kedvezmény csak az ELŐVÉTELBEN, személyesen a jegyirodában megvásárolt jegyek esetén érvényesíthető.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló