Egészségügyi és oktatásügyi vonzatok: COVID-19 Workshop
Kőszeg – Bibó terem – október 2. péntek, 9:00
A COVID-19 megjelenése és terjedése 2020 első félévében olyan kihívások elé állította a különböző szektorok szereplőit, amihez hasonlót az elmúlt száz évben nem tapasztaltunk. Gyorsan és határozottan kellett meghozni olyan intézkedéseket, amelyek sok esetben hátrányos helyzetű, védtelen, vagy kiszolgáltatott csoportokat érintettek, illetve érintenek. Számos jel utal arra, hogy a pandémia nem múlt el, Európa és a világ társadalmai bizonytalanságban élnek, a bizonytalanság pedig várhatóan fokozódni fog.
Minden területnek megvannak az eljárásrendjei, a követendő szabályzatai, protokolljai, de erre a kivételes helyzetre nem voltak válaszok, gyakran improvizálni kellett, és bízni a kutatók és szakemberek tudásában, háttér tevékenységében, a kormányzati finanszírozásban bölcsességben, nem kis mértékben a társadalom immunrendszerében, a szolidaritásban.
Számtalan kérdés feszít bennünket, amelyekre nehéz, vagy lehetetlen azonnali választ találni, de az érintettek és felelősséget vállalók eszmecseréje hozzásegíthet a felelősségteljes és hatékony viszonyulás és rugalmas alkalmazkodás optimális módozatainak megtalálásához. A válasz megfogalmazásához mind több információra, pozitív példák megismerésére és elsősorban rezilienciára van szükségünk.
Egészségügyi és oktatásügyi vonzatok - COVID-19 Workshop az FTI-iASK szervezésében
Other event in Koszeg, Hungary by Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete on Friday, October 2 2020
HunChallenge Torna Világkupa
Szombathely – Arena Savaria – október 2-4. péntek-vasárnap, 10:00-18:00
Hosszú kihagyás után ismét versenyre készülnek a tornászok. Október 2. és 4. között rendezik meg a HunChallenge Torna Világkupát. A rangos versenynek Szombathely ad otthont. Jelen állás szerint több, mint 20 nemzet legjobbjai indulnak a hazai rendezésű Világkupán.
HunChallenge Torna Világkupa
Sports event in Szombathely, Hungary by Magyar Torna Szövetség - Hungarian Gymnastics Federation on Friday, October 2 2020
Herényi Heti Piac
Szombathely – Herényiek Háza – október 2. péntek, 13:00
ÁRUSOK:
Herényi Heti Piac - a hatodik piaci nap!
Shopping event in Szombathely, Hungary by Herényiek Háza and Herényi Heti Piac on Friday, October 2 2020
Színek és formák szimfóniája: kiállításmegnyitó
Szombathely – Herényiek Háza – október 2. péntek, 16:00
Szeretettel meghívja Önt és kedves családját a Herényi Kulturális és Sportegyesület és az Alfa-Talent Egyesület a Színek és formák szimfóniája című paverpol és vegyes technikával készült alkotások nemzetközi kiállításának ünnepélyes megnyitójára.
A kiállítást megnyitja: KATONÁNÉ TÓTH JUDIT, Paverpol East Europe & Austria képviselet vezető
Közreműködik: BUJTÁS ERVIN énekes, dalszerző
A KIÁLLÍTÁS NYITVA TARTÁSA: október 5-8. és 12-15. 10:00-12:00, 13:30-16:00; október 9. és 16.: 10:00-19:00
Egyéb időpontokban, előzetes egyeztetés alapján: +36-30-5858-322
Színek és formák szimfóniája - kiállításmegnyitó
Art event in Szombathely, Hungary by Herényi Heti Piac and Herényiek Háza on Friday, October 2 2020
Gluténérzékenység, mint civilizációs ártalom
Szombathely – Mindenmentes – október 2. péntek, 16:30
Lisztérzékenység A-Z-ig. szeretettel várnak minden érdeklődőt, akinek a glutén és laktóz vagy egyéb ételintolarenciával kapcsolatos étrendet kell követnie. Segítségnyújtás az elinduláshoz, gluténmentes, laktózmentes diétához tanácsadás, ismerkedés a kémiai összetevőkkel, vagy akinek kérdése, kérése van, azokra kézségesen válaszolnak.
A vendég a helyiek körében is ismert, több éves tapasztalattal a háta mögött TAKÁTSNÉ KÁDÁR SAROLTA diatetikus.
Gluténérzékenység,mint civilizációs ártalom
Health event in Szombathely, Hungary by Mindenmentes Szombathely on Friday, October 2 2020
Gyerekdisco Bogival
Kőszeg – Baby Café – október 2. péntek, 17:30
Gyerekdisco Bogival! Most a 6-14 éves korosztályt várják sok szeretettel egy fergeteges hangulatú partira! Jelentkezz be még ma, le ne maradj!
Gyerekdisco Bogival!
Event in Koszeg, Hungary by Baby Café on Friday, October 2 2020
Herényi Esték
Szombathely – Herényiek Háza – október 2. péntek, 18:00
Herényi kultúrotthonból Herényiek Háza - a herényi közösség fejlődése egy polgármester szemével. A Herényi Esték vendége Dr. Ipkovich György, Szombathely korábbi polgármestere. Beszélgetőpartnere Károly Frigyes.
A belépés díjtalan!
A programon maszk viselése kötelező, emellett a terem elrendezése biztosítja a védőtávolság megtartását.
Herényi Esték: herényi kultúrotthonból Herényiek Háza - vendég Dr. Ipkovich György
Networking event in Szombathely, Hungary by Herényi Heti Piac and Herényiek Háza on Friday, October 2 2020
Junkies + Waiting for Violet
Szombathely – Végállomás Klub – október 2. péntek, 18:30
Október 2-án, pénteken a Káros az egészségre turnéja keretében érkezik a Junkies a Végállomásba. Vendég a Waiting For Violet.
Belépő elővételben 2.000 Ft, a helyszínen 2.500 Ft, kapunyitás este 7-kor, pontos koncertkezdés 8-kor, záróra 11-kor!
Jegyelővétel itt.
Junkies // Szombathely // Végállomás Klub +Waiting for Violet
Music event in Szombathely, Hungary by Végállomás Klub and Junkies on Friday, October 2 2020 with 138 people interested and 39 people going.
Zeneszerzők visszapillantásai
Szombathely – Bartók Terem – október 2. péntek, 19:00
Szimfónia bérlet 2.
Ravel: Couperin sírja
R. Strauss: Esz-dúr fúvósszerenád
Respighi: Madarak
Prokofjev: I. D-dúr "Klasszikus" szimfónia
Vezényel: Thomas Kornél
Jegyár: 3500 HUF
Információ és Jegyvásárlás:
laszlone_PONT_andrea_KUKAC_sso_PONT_hu
+36 94 314 472
Savaria Szimfonikus Zenekar
9700 Szombathely,
Rákóczi F.u.3.
Zeneszerzők visszapillantásai
Music event in Szombathely, Hungary by Savaria Szimfonikus Zenekar / Savaria Symphony Orchestra on Friday, October 2 2020
Mantra flow
Szombathely – BOHÉM – október 2. péntek, 19:00
Olyan egyedi műfajjal mutatkoznak be nektek, Szombathely alternatív stílust kedvelő közönségének, amit hallgatva (vagy akár bekapcsolódva) tudatmódosítók nélkül élhettek meg eksztatikus spirituális élményeket.
A transzcendencia egyet jelent az anyagi érzékeinken túli tapasztalásról, amit a lelki hangvibráció, a Hare Krisna mantra éneklésével tudunk elérni, különféle szakrális hangszerek kíséretével. A lágy, meditatív felvezetést pörgős ütemek követik, melyek biztosan nagy hatással lesznek rátok, de csak az értheti meg, mi ez, aki benne van, hallgatja, átadja magát a feelingnek.
Semmi kötöttség, semmi feszülés... ott a helyed! Sőt, ha van kedved, vidd el a hangszeredet és kapcsolódj be a flow-ba!
Mantra flow
Music event in Szombathely, Hungary by BOHÉM and 2 others on Friday, October 2 2020
Orientale Lumen Szombathelyen: Theotokos: Nektaria Karantzi
Szombathely – Sarlós Boldogasszony-székesegyház – október 2. péntek, 20:00
Különleges helyet foglal el a keleti egyház jeles napjai között október 1., az Istenszülő Szűz Mária oltalmának, Védelmező Nagyasszonyunknak ünnepe. Az Orientale lumen 2020 sorozat zárókoncertjén az athéni Nektaria Karantzi lesz a közreműködő, akivel egy változatos programot hozott létre a Szent Efrém Férfikar a Szent Szűz előtti tiszteletadás jegyében. A művésznő azon kevesek egyike, akinek a Görög Érsekség sok kiváló férfikántora és kórusa között lehetőséget adott a sok évszázados bizánci hagyomány bemutatására szerte a világon.
Szent Efrém Férfikar
Művészeti vezető: Bubnó Tamás és Bubnó Lőrinc
Közreműködik: Nektaria Karantzi (Görögország)
Orientale Lumen Szombathelyen - Theotokos - Nektaria Karantzi(ATHEN)
Art event in Szombathely, Hungary by Saint Ephraim Male Choir - Szent Efrém Férfikar on Friday, October 2 2020
Sawarrior Games
Szombathely – Sawarrior Gym – október 3. szombat, 7:00
Az első évforduló alkalmából megrendezik az I. Sawarrior Games versenyt. A versenyzőknek 7 feladatot kell szabályosan, az adott mennyiséget, a legrövidebb idő alatt végrehajtani.
A feladatok:
1. Férfiaknak Burpee / Nőknek négyütemű fekvőtámasz
2. Traktorgumi pörgetés
3. Férfiaknak CrossFit fekvőtámasz / Nőknek CrossFit felülés
4. Felhúzás, férfiaknak 60kg / Nőknek 30 kg
5. Kötélhajtás nehezített ugrálókötéllel
6. Terepfutás 2km
7. Kettlebell Szakítás férfiaknak 16 kg / 8 kg
A versenyen külön díjazzák a férfi és női kategóriát. A versenyt az nyeri, aki a legrövidebb idő alatt teljesíti az adott sorrendben a feladatokat. A verseny 3 fős futamokban fog indulni 15 percenként. A verseny végén minden versenyzőt frissítőkkel, ebéddel és ajándék Sawarrior Gym-es pólóval várnak.
Nevezés:
Regisztráció: 07:00-tól 07:30-ig
A verseny első futama: 08:00
Eredményhirdetés: 14-15 óra körül
Sawarrior Games
Sports event by Sawarrior Gym on Saturday, October 3 2020
Alpannonia® Light & Hard jelvényszerző körtúrák
Velem – Írottkő Natúrpark – október 3. szombat, 7:00
Október 3-án szombaton reggel 7 órától szeretettel várnak minden érdeklődőt a 2. alpannonia® túrarendezvényre Velemben, melynek keretében bemutatják az új natúrparki jelvényszerző, kőszeghegyaljai Light és Hard fantázianevű körtúrákat.
Az alpannonia® Light túrák ismertetője: célunk a Natúrpark kevésbé ismert értékeinek bemutatása, könnyen megközelíthető, szinte bárki által, külön térkép nélkül bejárható jól jelzett útvonalakon. A túrákat a humor, kreativitás, lélekemelő gondolatok, természettel kapcsolatos érdekességek, a natúrparki szemléletmód népszerűsítése jellemzi.
Bemutatásra kerülő körtúrák a rendezvényen:
Az alpannonia® Hard túrák ismertetője: a túrák megalkotásakor fő motivációnk az volt, hogy általuk kellő kihívások közepette felfedezhesd a Kőszegi-hegység és az Írottkő Natúrpark kevésbé ismert szegleteit. Olyan varázslatos, érintetlen, civilizációtól távoli területekre kalauzolunk, ahol még a madarak is másképp dalolnak.
Bemutatásra kerülő körtúrák a rendezvényen:
A HARD TÚRÁK EGYÉNI TELJESÍTÉSÉHEZ GPS KÉSZÜLÉK VAGY OKOSTELEFON SZÜKSÉGES!
A körtúrák indítópontja:
9726 VELEM, STIRLING VILLA / ALKOTÓHÁZ: AZ INDÍTÓ-ÉS INFORMÁCIÓS PONT VELEMBEN A STIRLING VILLA MELLETT LESZ, AZONBAN EGYES TÚRÁK KEZDŐPONTJÁHOZ AZ ELJUTÁS VELEMBŐL EGYÉNILEG TÖRTÉNIK! KORLÁTOZOTT LÉTSZÁMBAN KISBUSSZAL TRANSZFERT VÁLLALNAK.
Részletes útvonalleírás az alpannonia® Light és Hard jelvényszerző körtúrákról itt.
Alpannonia® Light & Hard jelvényszerző körtúrák bevezetése Kőszeghegyalján
Other event by Írottkő Natúrpark on Saturday, October 3 2020 with 254 people interested.
Közlekedik a Család
Szombathely – Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatósága – október 3. szombat, 9:00„Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedő, jelentkezés: www.kozlekedikacsalad.hu/helyszinek
Versenykiírás: A legügyesebb család jutalma egy új ŠKODA SCALA! Az elmúlt évek kedvező tapasztalatai alapján az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság és szakmai támogató partnereikkel együtt idén is meghirdeti a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedőt.
A verseny fődíja egy ŠKODA SCALA személygépkocsi. A versenyre nevezhet minden olyan magyarországi lakóhellyel rendelkező család, ahol legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, továbbá 6–17 év közötti gyereke(ke)t nevelnek.
A pontos helyszínekről és időpontokról a verseny honlapján – www.kozlekedikacsalad.hu – tájékozódhatnak az érdeklődők. A területi versenyre a fenti honlapon a Helyszínek menüpont alatt elektronikus úton, valamint a vetélkedő napján, a helyszínen személyesen lehet jelentkezni.
Egy család csak egy területi versenyen vehet részt.
Iskolai promóció: Most díjazzák a legeredményesebb iskolát! Vegyen részt a versenyen, és a legtöbb résztvevővel rendelkező iskola akár 500 000 Ft értékű iskolaszert nyerhet!
Nyeremények:
1. helyezett: 500 000 Ft értékű iskolaszer
2. helyezett: 300 000 Ft értékű iskolaszer
3. helyezett: 100 000 Ft értékű iskolaszer
A jelentkezéshez az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsága elektronikus úton kiküldi az intézményeknek az elfogadó nyilatkozatot, amit az iskola igazgatója aláírásával elfogad, visszaküldi az orfkobb1992_KUKAC_gmail_PONT_com címre, így az intézményben tanuló diákok részt vehetnek a vetélkedőn.
Közlekedik a Család - Szombathely
Games event by Végh Autóház Kft and Közlekedik a Család on Saturday, October 3 2020
TáncSport Magyar Bajnokságok 2020
Szombathely – AGORA Művelődési és Sportház – október 3-4. szombat-vasárnap, 9:00-22:00
Az év legrangosabb hazai bajnokságsorozata új helyszínen kerül megrendezésre, a Savaria versenyek hazájában, Szombathelyen, Az AGORA Művelődési és Sportházban. A TáncSport Magyar Bajnokságok idéi két versenynapján az ország minden részéről érkező párosok, standard és latin-amerikai táncokban szállnak versenybe a különböző kategóriák magyar bajnoki címéért.
Idén itt kerül megrendezésre a Formációs Magyar Bajnokság is, így a résztvevők a formációk varázslatos világával is találkozhatnak.
Az egész napos versenyek ismét remek szórakozást és valódi izgalmakat ígérnek minden korosztály számára, az esti programot pedig ez alkalommal is látványos táncbemutatók és igazi különlegességek tarkítják majd. A 2019. évhez hasonlóan Magyarország legjobbjai ismét egy rendezvényen belül mérettethetik meg magukat nemzetközi mezőnyben is.
További részletes információ itt.
A versenyre a belépőjegyeket legegyszerűbben a Ticketportal országos jegyiroda hálózatában, valamint a ticketportal.hu honlapon keresztül, otthoni jegynyomtatással lehet megvásárolni! A helyszínen megvásárolt minden jegyre plusz 500 forint kezelési költséget számítanak fel!
Minden belépőjegy kapunyitástól az esti program végéig érvényes, 6 éves kor alatt a belépés ingyenes! (külön ülőhely nem jár hozzá)
TáncSport Magyar Bajnokságok 2020
Sports event in Szombathely, Hungary by Magyar TáncSport Szakszövetség /Hungarian DanceSport Association on Saturday, October 3 2020 with 137 people...
Josef Čapek: Történetek a Kutyusról meg a Cicusról / matiné előadás
Szombathely – Mesebolt Bábszínház – október 3. szombat, 10:00
Korosztály: 4 éves kortól
bábszínpadra alkalmazta: Szász Ilona
tervező: Trifusz Péter
zeneszerző: Kiss Dávid
rendező: Kovács Géza
szereplők: Császár Erika, Kosznovszky Márton
zenei közreműködő: Kiss Dávid
Kutya-macska barátság, mondják a marakodó emberekre. Nem úgy a mi Kutyusunk és Cicusunk. Ők igazi jó barátok, bár ez néha nagyon sok bajjal jár két ilyen különböző természetű állatkánál. Az előadás során bele pillantunk életükbe: A költözés utáni takarítás gondjaiba, amikor Cicus hiába keresi a surulókefét, Kutyus meg jóféle sajtnak nézi a szappant és meg is kóstolja. Megtudjuk milyen a kutyanyelv és a macskanyelv. Kedvenceink hogyan sütnek mindenízű tortát, amikor egy napon ünneplik Cicus születésnapját és Kutyus névnapját. Hogyan nevelik fel az erdőben talált babát? Végül milyen színházi előadást rendeznek a gyerekeknek? Bábjátékunk Josef Čapek Történetek a Kutyusról meg a Cicusról c. mesefüzérének legbájosabb és egyben legtanulságosabb epizódjait eleveníti meg.
Josef Čapek: Történetek a Kutyusról meg a Cicusról / matiné előadás
Theater event in Szombathely, Hungary by Mesebolt Bábszínház on Saturday, October 3 2020
III. Honvédelmi Sporthétvége
Bük – Hotel Piroska – október 3. szombat, 10:00
Ott a helyed, egy felejthetetlen program! Lesz ott minden, ami egy aktív hétvégéhez kellhet! Felnőtt és gyermek akadálypálya, íjászat, karatebemutató, tűzoltóbemutató, airsoft, honfoglaláskori fegyverbemutató és még sok minden más.
A RÉSZVÉTEL INGYENES!
III. Honvédelmi Sporthétvége
Causes event by Axis Mundi Egyesület and Hotel Piroska - Bük on Saturday, October 3 2020 with 100 people interested.
ŐszKöszöntő FITT Party
Szombathely – Fitt Sziget Szépség és Egészség Központ – október 3. szombat, 10:00
Mozogj! - (Sz)Épülj!- Nyerj! Egy egész NAP INGYENES Fit Mix mozgásórákkal, Süti és Wellness kóstolóval, sminkoktatással, ajándékokkal, illatterápiával EGÉSZ NAP EGÉSZségesen
ŐszKöszöntő FITT Party
Health event in Szombathely, Hungary by Fitt Sziget Szépség és Egészség Központ on Saturday, October 3 2020
Állatok világnapja
Kőszeg – Chernel-kert – október 3. szombat, 14:00
Találkozás a Madárvédelmi Mentőközpontban gondozott ragadozó madarakkal.
Információ:
Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont
tel.: 94/563-174
email: koszegitk_KUKAC_gmail_PONT_com
Állatok világnapja
Causes event in Koszeg, Hungary by Őrségi Nemzeti Park and Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont on Saturday, October 3 2020 with 193 people...
Ajándék tárlatvezetés #9 Bajor módi
Sárvár – Nádasdy Ferenc Múzeum – október 3. szombat, 15:00
A múzeum állandó kiállításán a bajor királyi dinasztia történetéről, emlékeiről lesz tárlatvezetés. Csupán a belépőjegyet kell megvásárolni, a többit a múzeum ajándékba adja.
További információ itt.
Ajándék tárlatvezetés #9 Bajor módi
Art event by Nádasdy-vár Sárvár and Nádasdy Ferenc Múzeum on Saturday, October 3 2020
Az állattartás és eszközei: ingyenes tárlatvezetés
Szombathely – Vasi Skanzen – október 3. szombat, 15:00
A Vasi Skanzenben felkeressük a hagyományos paraszti állattartás helyszíneit, az ólat, istállót, torkospajtát... Megismerkedünk naponta használt eszközökkel és néhány különlegességgel. Megcsodálhatunk néhány pásztorremeket, ostort, kanászkürtöt, juhászkampót, és megtudhatjuk mire jó az érvágó vagy a szarvidomító, kell-e a tehénre patkó. Megértjük majd néhány szólásunk eredetét. Megtudjuk, ki a főkolompos, miért szélhámos a szélhámos, honnan ered az „orránál fogva vezet” kifejezés.
Tárlatvezető: Nagy Endre muzeológus
Ezen a napon a Vasi Skanzen látogatása és a 15 órakor kezdődő tárlatvezetés ingyenes!
Az állattartás és eszközei - ingyenes tárlatvezetés
Causes event in Szombathely, Hungary by Savaria Múzeum on Saturday, October 3 2020
Ketioz & Mikee Mykanic turné
Szombathely – Végállomás Klub – október 3. szombat, 18:30
Október 3-án, szombaton a hip-hop stílus rajongóit várja a Végállomás, Ketioz, Mike Mykanic, DJ. Arre és Mr. B. szórakoztatja a nagyérdeműt, valamint színpadra lép egy fiatal helyi tehetség, klepp is.
Program:
Belépő elővételben 2.000 Ft, a helyszínen 2.500 Ft.
Jegyelővétel itt.
Ketioz & Mikee Mykanic turné / Szombathely
Party event in Szombathely, Hungary by Vicc Beatz - Jam Balaya and 5 others on Saturday, October 3 2020 with 275 people interested and 106 people going....
Ocho Macho, Gargantua koncert
Bük – Átrium Cafe – október 3. szombat, 19:00
A koncert az „EFOP-1.2.9-17-2017-00038 A nők társadalmi elfogadottságának elősegítése a répcementi turizmusban” című pályázat keretében kerül megrendezésre.
A részvétel ingyenes, regisztrációhoz kötött! Regisztrálni a csakkozpont_KUKAC_buk_PONT_hu címen lehet (Kérik megadni a nevet és az igényelt darabszámot, az e-mail tárgya legyen Ocho Macho)!
Ocho Macho, Gargantua koncert / Bük - Atrium
Party event in Bük, Hungary by Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár and 3 others on Saturday, October 3 2020 with 182 people interested and 40...
Kellene Kis Kert Koncert
Szombathely – Broadway Club Cafe – október 3. szombat, 20:00
INGYENES terasz koncert a Broadwayben: A 2020-as Veszprémi Utcazene Fesztivál győztes zenekarának koncertje a Broadway Club Caféban.
A zenekar saját stílusa a funk-folk. Több műfaj - népzene, fúziós jazz, funky, hip-hop - keveredik ritmikus, lüktető eleggyé, amit jókedvű, szuggesztív előadásmód tesz még elevennebbé. Funky, gipsy, népzenei, acid jazz talpalávaló.
Asztalfoglalás ajánlott!
Kellene Kis Kert Koncert
Music event by Broadway Club Cafe and Kellene Kis Kert on Saturday, October 3 2020
Szezonzáró Roncsderby OB bajnokság
Rábatöttös – október 4. vasárnap, 7:00
Látványos kiszorításokban és koccanásokban gazdag futamokkal, baráti hangulattal várja a Speed Car Amse az autósport szerelmeseit az Országos Bajnoki Roncsderbi futamon Rábatöttösön!
Tervezett program:
A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják!
Szezonzáró Roncsderby OB bajnokság az ÉKSZIJ.hu kupáért!!!!!
Event in Szombathely, Hungary by Speed Car Amse on Sunday, October 4 2020 with 477 people interested and 165 people going.
Tekerj a zöldbe!
Szombathely – Csónakázótó – október 4. vasárnap, 9:00
Kerékpártúra Szombathelyről Kőszegre, Cák és Velem érintésével... A kerékpártúra alkalmával Szombathelyről kiindulva ellátogatunk a magyar - osztrák határvidékre. Bucsu, Velem, Cák érintésével, meglátogatásával jutunk Kőszegre, ahol először a szőlőhegyen, egy nagyon hangulatos helyen lévő frissítőpontot keresünk fel. Itt megpihenhetünk és energiát pótolhatunk. Talán már friss mustot is,de zsíros kenyeret biztosan fogyaszthatunk, majd erőtől duzzadóan Kőszeg nevezetességeit tekintjük meg. A Szombathely felé vezető utunk során megállunk az Abért-tónál, hogy megszemléljük a vízi világot, majd a falvakon átvezető alacsony forgalmú utakon jutunk vissza kiindulópontunkra, Szombathelyre.Esőnap: 2020.10.11. vasárnap
Kinek ajánlják a túrát? A túra nehézségi foka közepes, rendszeresen kerékpározóknak ajánljuk. A túra alkalmával kényelmes túratempóban fogunk haladni, több pihenőt is beiktatva.
Útvonal: Szombathely - Bucsu - Bozsok - Velem - Cák - Kőszeg - Lukácsháza - Gyöngyösfalu - Gencsapáti - Szombathely
Táv: 51 km
Szintemelkedés: 300+ m
Útvonal linkje:mhttps://www.bikemap.net/en/r/7230522
Gyülekező: 8:15-tól 8:45-ig
9:00 Indulás kerékpárral: Szombathely, Csónakázó tó melletti parkoló
Program:
Egyéb FONTOS információk:
További információ: Légrádi Zoltán - 06/20 433-3907 és Szabó Gergely - 06/20 340-0470
Tekerj a zöldbe! Kerékpártúra Szombathelyről Kőszegre, Cák és Velem érintésével...
Sports event by Tekerj a zöldbe and 2 others on Sunday, October 4 2020 with 161 people interested.
Őszi Kerékpártúra
Szombathely – Canyon Kerékpárszaküzlet – október 4. vasárnap, 10:00
A Canyon Kerékpárszaküzlet e hét vasárnapján tartja első őszi tekerését, ahol megmutatják, hogy milyen élmény forgalomtól elzárt területen tekerni!
A túra útvonala végig könnyen járható az alábbi kerékpárokkal:
A tervezett útvonal, aszfalt, kavicsos út, földút. A nehézségi fok könnyű, az össztáv 40 km, az időtartam maximum 4 óra.
Útvonal: Canyon kerékpárház - kis Tesco - Szinesese major - kék túra útvonal Bozsokig - Kőszegszerdahely - Csömötei kilátó - Perenye - Szentkút- Herény - Szombathely
A túrára,korlátozott számban tudnak adni kerékpárokat előzetes megbeszélés után:
Őszi Kerékpártúra
Sports event in Szombathely, Hungary by Canyon Kerékpárszaküzlet on Sunday, October 4 2020
Kormos István: Vackor az óvodában / matiné előadás
Szombathely – Mesebolt Bábszínház – október 4. vasárnap, 10:00
Korosztály: 4 éves kortól
Dramaturg: Khaled-Abdo Szaida
Tervező: Sipos Katalin
Zene: Takács Dániel
Rendező: Csató Kata
Játssza: Császár Erika
Zenei közreműködő: Maronics Ferenc mv./Dénes Emőke
„Hol volt,
Hol nem,
Messze, messze,
Volt egy boglyos,
Lompos,
Loncsos,
És bozontos,
Vackor nevű kicsi medve,
Nem is medve
Csak egy apró,
Lompos,
Loncsos,
És bozontos,
Piszén pisze kölyökmackó.”
Sokaknak bizonyára régi ismerős érkezik a Mesebolt Bábszínházba, Császár Erika, bábszínházunk alapító tagja jóvoltából. Az óvodában mennyi gyerek, mennyi játék, de minden új, idegen. Hol van anya? Mikor jön apa? Nincs mitől félni, az óvoda csodás hely, ahol Vackor megtanul szépen enni, együtt játszani, csöndben aludni. Vagy mégse? Brumma, brumma, hóha, hó! Fára mászni volna jó!
Kormos István: Vackor az óvodában / matiné előadás
Theater event in Szombathely, Hungary by Mesebolt Bábszínház on Sunday, October 4 2020
Nádasdy Príma Vista. II. felvonás
Sárvár – Nádasdy-vár – október 4. vasárnap, 17:00
A Köszönjük, Magyarország! program keretében a néphagyományok világát bemutató családi délutánra várják az érdeklődőket a várba.
17:00 – 18:00 A Dél-Alföld népi hagyományai. Számfira-Nagy Zita, Tamás Áron és Tolna Péter bemutatója, tánctanítás.
18:00 – 19:30 Hajts, kocsisom szép hazámon át! A Kákics Zenekar (Székesfehérvár) koncertje
További információ itt.
Nádasdy Príma Vista. II. felvonás
Dance event in Sárvár, Hungary by Nádasdy-vár Sárvár on Sunday, October 4 2020