Vulkántúra a Sághegyen
Kétség sem férhet hozzá, hogy a Ság hegynek ott van a helye megyénk legszebb helyei között. Nem csak a festői kilátású Kemenesalját, hanem az egykori tufából és bazaltból álló tűzhányó lélegzetelállító lankáit is megcsodálhatjuk. Az pedig külön érdekesség, hogy a 2000-es évek közepén itt forgatták az Eragon című fantasy filmet. Dinoszaurusz és sárkányfanatikus szülőnek kötelező a megjelenés. november 2.
Szombathelyi Snapszerbajnokság
Több s-betűt el se tudnánk képzelni az esemény nevében. Talán ha Szombathelyi sörös Snapszerbajnokságnak hívnák, azzal talán már kimaxolnánk a kígyóbetűk számát. Az esemény leírása szerint megkezdődik az év végi hajrá a ranglista pontokért a Magyar Snapszer Bajnokság döntője előtt. november 3.
Akrojóga a Herényiek házában
A hétköznapok rohanása mellett a testnek szüksége van a felüdülésre. A munkában való állás és ülés egyaránt megvisel mindenkit. Nem is beszélve arról, hogy az óraátállítás, valamint az egyre kiismerhetetlenebb időjárás is megcsorbítja kicsit a hangulatunk. Ezen mostantól változtathatunk, ugyanis a Herényiek házában pihenhetjük ki a hét fáradalmait. november 3.