Putyint emlegették a plázáknak küldött, bombával fenyegető üzenetekben

A láthatóan jól koordinált bombariadóknak köze van az orosz-ukrán háborúhoz. Már csak az a kérdés, hogy melyik fél szervezi.

„Bomba van az épületben. Nem élhetek olyan országban, amely a terrorista Putyint szponzorálja, és amelynek az olcsó gáz fontosabb, mint az emberi élet” - a Magyar Hang szerint ez a mondat szerepelt azokban az e-mailekben, melyek órákra megbénítottak több bevásárlóközpontot is hétfőn az országban.

A lap egy vidéki pláza névtelenséget kérő munkatársával beszélt, így ismerte meg az üzenet tartalmát. Mint kiderült, gmailes email címről jött az üzenet, délután negyed négy körül.

A lap az ügyben megkereste az Országos Rendőr-főkapitányságot, hogy megtudják, valóban ez a sablonüzenet érkezett meg minden címzetthez hétfőn, és ugyanerről a címről fenyegették-e meg kedden a szegedi, Klauzál téri Sberbankot is. A rendőrség azonban a nyomozásra hivatkozva nem adott ki részleteket.

A lap még megjegyzi, hogy nem belügyről, hanem nemzetközi akcióról lehet szó: hétfőn bombával fenyegettek meg több belgrádi bevásárlóközpontot is. A szerb rendőrség tűzszerészei azonban egyetlen robbanószerkezetet sem találtak. A közelmúltban a belgrádi Nikola Tesla reptérnek, illetve az Air Serbia vállalatnak is érkezett fenyegetés: a szerb rendőrség szerint ezek egy európai ország területéről, illetve Ukrajnából érkeztek.

A lap még megjegyzi, hogy bár ukrán titkosszolgálati tevékenység is állhat mögötte, az akció inkább Ukrajna ellen hangolja a lakosságot, mintsem szimpátiát ébreszt irántuk. Vagyis az orosz érdekeknek kedvezne.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet