A Rádió Szombathely 2002-ben indult a város első kereskedelmi rádiójaként és az FM 97,1 helyi frekvencián sugároz. Ezt a frekvenciát hirdette meg május végén újra a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH). Ez nem meglepő, hiszen a frekvenciaszerződések lejárnak, és ilyenkor újra kell azokat pályáztatni – többnyire a korábbi használó nyeri újra a frekvenciát.
Közösségi rádióra írták ki a pályázatot
Illetve, így volt ez jó ideig, de változnak az idők. A Rádió Szombathely frekvenciájára kiírt pályázat például most közösségi rádióról szól, ami alapvető változást jelent. A közösségi rádió műsoridejének hétharmadában, azaz 67 százalékában közszolgálati műsort kell adnia, és a zeneszámokra is vannak megkötések. Ezt a műsorstruktúrát komoly feladat teljesíteni, hiszen – egyszerűsítve - így a műsorszámok kétharmad részének beszédet kell tartalmazniuk.
Ezzel a műsorral viszont már nem könnyű akkorát szakítani a reklámpiacon, ugyanis a hirdetési bevételek a nagy hallgatottságú rádiókhoz mennek helyi szinten is. A tapasztalatok szerint pedig az emberek a sok zenét, vegyis a kereskedelmi rádiókat hallgatják többen, ahol nem kötelező sokat beszélni.
Felhívtuk Pálfalvi Gábort, a rádió ügyvezetőjét, de csak annyit mondott, hogy éppen az árvízvédelemben dolgozik Győrben, hívjuk majd néhány hét múlva. Addigra viszont vége lesz a történetnek, hiszen a frekvenciapályázatokat június 25-én kell leadni személyesen az NMHH-nál.
A Lánchíd az esélyes
Megpróbáltuk kideríteni, milyen rádió pályázhat sikerrel a 97,1-es szombathelyi frekvenciára. A fentebb ismertetett műsorstruktúra miatt a már működő, és országos hálózatukat építő rádiók jöhetnek szóba. A kisebb, országos lefedettségre törekvő rádiók ugyanis úgy terjeszkednek, hogy helyi frekvenciákat vásárolnak, ahol ugyanazt az adást adják, mint a többi frekvenciájukon.
Érdemes felidézni a Mérték Médiaelemző Műhely tavaly februári elemzésének egy adatát. Az adatok szerint az addig kiírt és elbírált frekvenciapályázatok 43 százalékát három rádió nyerte el: a Lánchíd, a katolikus Máris és a református Európa Rádió. Információink szerint közülük a Lánchíd rádiónak van igazán esélye, a református rádiónak itt kicsi lenne bázisa, a Mária rádió Celldömölkön már szól, de Szombathelyen van már egy katolikus rádió, a 107,4-en.
Csak egy maradhat
Az erősen jobbos irányultságú Lánchíd rádió 2007-ben indult, először csak Budapesten sugárzott, majd 2011-ben sorra nyerte a vidéki frekvenciákat, ma már a Dunántúl nagy részét lefedik, csak Szombathely, valamint Kaposvár és Dombóvár környéke számít fehér foltnak számukra. Az is mutatja a rádió eszmeiségét, hogy honlapjukat a Magyar Nemzet (mno.hu) működteti.
Ha valóban a Lánchíd nyer, akkor alapvetően változik meg Szombathely rádiós struktúrája. Jelenleg a helyi piacon három rádió van, a két kereskedelmi, a Rádió Szombathely és a két éve indult Frisss rádió. A harmadik, a Nyugat rádió közműsor-szolgáltató besorolású, nekik műsoridejük 51 százalékában kell közszolgálati műsort adniuk.
Ha ebből kiesik a Rádió Szombathely, akkor csak egy kereskedelmi marad, a Fideszhez kötődő Frisss rádió, ami így saját kategóriájában versenytárs nélkül maradhat, és jelentős szelethez juthat a reklámtortából. A Frisss rádió egyébként szóba került az április közgyűlésen és az azt követő sajtótájékoztatón is. A szocialista frakció vezetője jelentette be, hogy a rádió két munkatársa alkalmazásban van a polgármesteri hivatalnál is. Kérte, vizsgálják ki, hogy ez hogyan lehetséges. Úgy tudjuk, ez a vizsgálat még folyik.
Nem lesz olyan, mint volt
Nem hivatalos információink szerint elképzelhető egy másik forgatókönyv is. A Rádió Szombathely frekvenciájáért egy új céggel pályázik a Frisss rádió Fideszhez köthető alapítója, ha nyer, akkor a Frisss stábja és műsorai átköltöznek a 97,1-es frekvenciára, és hagyják bedőlni a rádiót működtető, sok adósságot felhalmozó kft-t. Vagyis tiszta lappal kezdhetik elölről az egészet.
Meg akartuk kérdezni a Médiahatóságtól, miért minősítették át a frekvenciát kereskedelmiből közösségivé, és ha már az egyik kereskedelmi frekvenciát átminősítik, miért a több mint tíz éve működő rádióval teszik ezt, miért nem az újabbal. Emailünkre három napig nem kaptunk választ, pedig megjött az értesítés, hogy a levelet megnézték. Többször hívtuk a sajtóirodát, ott senki sem vette fel a telefont.
Akárhogyan is lesz, az biztos, hogy a korábban kereskedelmi besorolású, FM 97,1-es frekvenciára csak olyan rádiók pályázhatnak, amik vállalják a 67 százaléknyi közszolgálati műsor sugárzását. Vagyis, a Rádió Szombathely rövidesen nem lesz már olyan, mint az elmúlt 11 évben volt.
A Médiahatóság válasza
Cikkünk megjelenését követő napon megérkezett a válasz, íme:
Megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy a Médiatanács a frekvenciahasznosításokra vonatkozó pályázati kiírásokról, és arról, hogy az adott médiaszolgáltatási lehetőséget közösségi vagy kereskedelmi jelleggel pályáztatja-e, valamennyi, a médiaszolgáltatási lehetőséggel összefüggő médiapiaci, médiapolitikai és frekvenciagazdálkodási szempontot mérlegelve hoz döntést.
Egy médiaszolgáltatási lehetőség korábbi kereskedelmi jelleggel való hasznosításából nem következik, hogy azt a Médiatanács a médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítási idejének lejárta után továbbra is kereskedelmi jelleggel kívánja hasznosítani.
A médiatörvény alapján földfelszíni médiaszolgáltatási lehetőséget hasznosító kereskedelmi médiaszolgáltatás közösségi médiaszolgáltatásra történő átminősítésére nincsen mód. A Szombathely 97,7 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási jogosultságot az annak hasznosítására a Médiatanács által még 2010-ben kiírt pályázati eljárásban a Vasi Friss Rádió Kft. kereskedelmi jellegű médiaszolgáltatás folytatására nyerte el, és a hatósági szerződést is ennek megfelelően kötötte meg vele a Médiatanács.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Kommunikációs igazgatóság