A geográfus szakma egyik legrangosabb kitüntetését kapta Lenner Tibor a Magyar Földrajzi Társaságtól (MFT) – közölte a szombathelyi ELTE-SEK
Az MFT idei Magyar Földrajzi Napok rendezvényének keretében július 2-án Gödöllőn került sor a társaság hetvenötödik éves vándorgyűlésére, amelyen kitüntetéseket is átadtak.
Lenner Tibor egyetemi docens, a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ igazgatója, a Földrajzi Tanszék vezetője Pro Geográfia oklevelet vehetett át az általános és középiskolai földrajztanárok képzésében végzett kiemelkedő munkájáért, a tudományos diákköri mozgalom segítéséért és a Településföldrajzi Tudományos Egyesület elnökeként végzett tevékenységéért.
Az 1990-ben alapított rangos elismerést a jelölőbizottság javaslata alapján, a választmány előterjesztésére az MFT közgyűlése évente legfeljebb öt személy részére adományozza.A Pro Geográfia oklevéllel elsőként kitüntetett szakemberek között szerepel Károssy Csaba, a Földrajzi Tanszék alapítója. A későbbi években a tanszék több oktatója, Lakotár Katalin, Csapó Tamás, Veress Márton és Puskás János is átvehette az oklevelet.
„ Lenner Tibor szakmai teljesítményének elismerése annak is bizonyítéka, hogy az ebben a tanévben harminchat éves Földrajzi Tanszék a nagy elődökhöz méltó színvonalon végzi tevékenységét” – olvasható a közleményben.