Mosolyogva ült az illusztris vendégek helyén Majtényi László, a Vas megyei közgyűlés fideszes alelnöke, az elmúlt két év alatt talán most először látszott rajta, hogy jól érzi magát. Jogosan, hiszen a pártjához tartozók és szövetségeseik éppen arra készültek, hogy átvegyék az irányítást a baloldali koalíciótól és szövetségeseitől. A kezdéskor még üres volt Czeglédy Csaba alpolgármester (MSZP) és Gyimesi József (ESZE) helye, de néhány perc múlva ők is megérkeztek.
Nem volt szereplési vágyuk a képviselőknek
Rendkívüli ülésről lévén szó, most elmaradtak a szokásos beszámolók, egyből a napirendről szavaztak a képviselők, mint várható volt, a baloldal nemmel voksolt, itt először lehetett tapasztalni, hogy valóban megváltoztak az erőviszonyok, a testület simán elfogadta a napirendet.
Ismert, hogy a rendkívüli közgyűlést a Fidesz-KDNP és Pro Savaria frakciószövetség kezdeményezte Szeptemberben lesz rendkívüli közgyűlés Szombathelyen 2008. July 09. 19:42 , Soós József képviselő ugyanis júniusban kilépett Új helyzet a szombathelyi városvezetésben - Soós József képviselő kilépett az MSZP-frakcióból 2008. June 21. 16:08 az MSZP-frakcióból, kifejezte csatlakozási szándékát a Pro Savaria képviselőcsoporthoz. A tervezett napirenden az SZMSZ módosítása és a SZOVA Zrt-vel kapcsolatos döntések szerepeltek.
Számunkra ismeretlen okból a városi tévé nem közvetítette a közgyűlést, ezért bíztunk abban, hogy nem tör ki a képviselőkön a szereplési vágy. (Mint a VTV munkatársai utólag elmondták, a náluk zajló technikai átalakítás miatt nem tudták megoldani a közvetítést.) Valamennyire igazunk is lett, tulajdonképpen a polgármester és a frakcióvezetők hozzászólásai töltötték meg a nyilvános ülés bő két órás idejét.
Követhetetlen módosítások
Marton Zsolt (Fidesz), mint az előterjesztők képviselője foglalta össze a történteket, elmondva, hogy az egyeztetések során érkezett több olyan javaslat is, amelyet támogatni tudnak. Ilyen például a sportbizottság további önálló működése. A felsorolt módosításokat nehezen tudtuk követni, a kiadott anyag még az egyeztetések előtti állapotot tükrözte. A lényeg egyébként, hogy feloszlatják a közgyűlési bizottságokat, majd kisebb létszámmal, más tagokkal újra alakítják őket. Indok: az összetétel nem tükrözi a közgyűlés megváltozott erőviszonyait.
Ipkovich György polgármester (MSZP) aztán felhívta a figyelmet arra, hogy a bizottsági elnökök és tagok visszahívása alkotmányossági aggályokat vet fel, példának hozta fel a Gyöngyösön történteket. (Gyöngyösön történt, hogy a helyi Fidesz által kezdeményezett népszavazás miatt lépett le az indiai gumigyár, az MSZP-s városvezetés azzal büntette az ellenzéki pártot, hogy képviselőiket visszahívta a bizottságokból. A lépést az Alkotmánybíróság később alkotmányellenesnek ítélte. Sz. J.) A polgármester megemlítette javaslatát, miszerint a paritás elvei szerint az ellenzéki frakciószövetség jelöltjeivel bővítsék a bizottságok tagságát, a javaslat elvérzett az egyeztetések alatt.
A bizottságok nemmel voksoltak
Aztán a bizottságok állásfoglalásait hallgattuk meg, kiderült, hogy az SZMSZ módosítás csupán az egészségügyi szakmai bizottaságban kapta meg a többség támogatását. Szakács Dávid (Fidesz) pedig azt ecsetelte, hogy a jelenlegi helyzet nem hasonlítható a gyöngyösi esettel, itt ugyanis új bizottságok alakulnak meg.
Következtek a frakcióvezetők. Nemény András (MSZP) kijelentette, nem hangzottak el a szocialisták javaslatai, akik 36 fős bizottsági létszámcsökkentést indítványoztak, valamint azt, hogy a SZOVA Zrt. igazgatótanácsi és felügyelőbizottsági tiszteletdíjait 30 százalékkal csökkentsék. Ezzel ugyanakkora költségmegtakarítást lehet elérni, mint a testületek létszámának csökkentésével. Nemény szerint így világos, hogy más szándékok vezették az ellenzéket, mégpedig az, hogy egy gazdasági érdekcsoport szerezze meg a hatalmat, akik meg akarják építeni a Magellán Centert. A SZOVA ugyanis most dolgozik a vasútállomás melletti autóbuszpályaudvar, bevásárló és szolgáltató központ megvalósításán, amely komoly konkurrenciát jelentene a Magellánnak.
Vállalni kell a döntések felelősségét
Feiszt György (SZDSZ) úgy vélte, patthelyzet alakul ki a városban, ha olyan bizottsági struktúrát alakítanak ki, amely helyből megakadályozná a polgármester javaslatainak végrehajtását. Gyimesi József (ESZE) azt hangoztatta, hogy az őt delegáló egyesület nincs koalícióban az MSZP-vel és az SZDSZ-szel, a város működőképessége érdekében támogatták a számunkra is elfogadható indítványokat.
Ha az ellenzék vállalja a hatalmi felelősséget, azt akár támogatni is lehet, viszont a felhatalmazást a nép adja, a szavazók nem tudtak véleményt mondani arról, hogy egy képviselő az ellentétes politikai oldalra állt át. Javasolat, hogy a képviselők mondjanak le mandátumokról, és az új hatalmi struktúráról döntsenek a választópolgárok.
Molnár Miklós (Pro Savaria) szerint a kialakult helyzetért a városvezetés a felelős, nem sikerült úgy működtetniük a várost, hogy megmaradjon közgyűlési többségük.
Szabó Gábor alpolgármester (MDF) arra emlékeztetett, hogy pártja a törvényességet képviseli, ezért állt a megválasztott polgármester mellé. Úgy vélte, tiszteletben kell tartani a többség akaratát, bízik abban, hogy az ellenzék felelősséget is vállal, és hajlandó az alkotómunkára, nem csupán a kritikus gondolkodásra, cselekvésre.
Nincs bizonytalanság Szombathelyen
Marton Zsolt szerint az MSZP-nek nem csak most, hat évnyi városvezetés után kellene gondolkodnia a bizottságok létszámának csökkentésén, amikor az ellenzék is ezt teszi. Ha ellentétes politikai oldalon áll a közgyűlési többség és a polgármester, egyetlen megoldás van, az egyeztetés, nem egy emberhez kell alkalmazkodnia a többségnek, hanem annak az egynek kell a többséghez. Kijelentette, nincs semmiféle bizonytalanság Szombathelyen, senki sem akarja megakadályozni az autóbuszpályaudvar megépítését.
A polgármester az elmúlt hónapok sikereit hozta fel, mondván, 4,1-4,2 milliárdos kötelezettséget vállalt a kormány a város felé az Iseum és a lukácsházi víztározó ügyében, és lehetőség van egy 400 hektáros ipari park létrehozására. Ezért nem mindegy, hogy a befektetők egy stabil, vagy egy darabokra eső közgyűléssel tudnak tárgyalni.
Megemlítette, hogy elfogadhatónak tartja az általános koordinációs tanácsnok kinevezését, sőt, javaslatot tett egy ellenzéki alpolgármesterre is, ezt azonban nem fogadták el. Úgy vélte, folytatni kell az egyeztetéseket, mivel néhány esetben már közeledtek az álláspontok.
2006-ban a jobboldal nyerte a választásokat
Ekkor szót kapott a láthatóan jókedvű Majtényi László, aki azt hangoztatta, 2006-ban a jobboldal nyerte meg a helyi választásokat, most, két évvel később csupán a választók akarata érvényesül. Hozzátette, a megye ezek után még inkább partnernek tekinti a szombathelyi önkormányzatot.
Az ellenzéki véleményeket Ágh Péter (Fidesz) zárta le azzal, hogy két évvel ezelőtt valóban a jobboldal nyert, a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiuma szerint az MSZp helyett a Pro Savariát illette volna az utolsó mandátum 2006-ban. A hibát most az élet korrigálja. Egyébként pedig nincs miről tovább egyeztetni, a tárgyalásokhoz három hónapnyi idő állt rendelkezésre. Amiben eddig nem engedtek, abban már nem is fognak, a felajánlott alpolgármesteri tisztséget pedig el kellett utasítaniuk, hiszen nem akarnak nagykoalíciót.
Követhetetlen szavazás
A szavazás előtt a polgármester szünetet rendelt el, és megbeszélésre hívta a frakcióvezetőket. A hivatal teraszán levegőztünk, amikor negyedóra múlva Marton Zsolt tartott rögtönzött frakcióülést, közben a teremben a szocialista képviselők vették körül Soós Józsefet.
A jó félórás szünet után Ipkovich kijelentette, valóban nem érdemes tovább egyeztetni, következik a szavazás. A közgyűlés egyenként döntött a bizottságok megszüntetéséről és a kisebblétszámú bizottságok megalakításáról. Érdekes helyzet állt elő, míg a megszüntetéseknél állandósult a 15 igen szavazat (Fidesz-KDNP, Pro Savaria, Soós József), 12 nem szavazat (MSZP, SZDSZ) és 2 tartózkodás (Gyimesi József, Szabó Gábor), addig az új bizottságokra több átszavazás is történt a baloldalról.
Egyedül a Soós József által elnökölt városfejlesztési bizottság megszüntetése kapott 20 igen szavazatot, a polgármester meg is jegyezte, ezt a bizottságot nagyon ledöfte a közgyűlés. Közben kiderült, hogy megmarad a kulturális tanácsnoki poszt is (Feiszt György), néhány kisebb módosításnál pedig konszenzus alakult ki.
Végül a végszavazásnál az SZMSZ módosítás 17 igen szavazatot kapott, a Fidesz-KDNP, Pro Savaria, Soós József szövetség mellett Szabó Gábor és Gyimesi József is igennel voksolt. Ipkovich György aztán bejelentette, hogy a döntéssel kapcsolatban törvényességi aggályai vannak, ezért valószínűleg kezdeményezni fogja az ügy újratárgyalását, miután konzultált a közigazgatási hivatal vezetőjével.
Áldatlan állapotok?
Következett a SZOVA Zrt. testületeinek átalakítása. A polgármester elmondta, hogy a gazdasági bizottság korábbi ülésén egy képviselő a cégnél tapasztalt áldatlan állapotokról beszélt, ezért a felügyelőbizottság elnökét, Gyimesi Józsefet vizsgálatra kérte fel. A képviselő aztán kijelentette, a felkérés csak az előző napon érkezett meg hozzá, így időhiány miatt nem tudta elindítani a vizsgálatot.
Közben Marton Zsolt még a polgármester előző kijelentésére reagált, mondván, 17 igen szavazatot kapott az SZMSZ módosítás, nem 15-öt, mint ami korábban gyakorlat volt. Ipkovich válasza: ha 29 igen szavazatot kapott volna, akkor is kikérné a közigazgatási hivatal véleményét.
Marton Zsolt aztán előadta, hogy a SZOVA igazgatótanácsának létszámát kilencről hétre, a felügyelőbizottságét tízről hétre, a tiszteletdíjakat pedig 30 százalékkal akarják csökkenteni. Gyimesi József most rendkívül kritikusan fogalmazott az előterjesztésről, mondván, nem törvényes a javaslat, az üzleti év közepén pedig nem szabad ilyen komoly módosításokat tenni.
A jobboldal akarja akaratát érvényesíteni
Németh Kálmán alpolgármester (SZDSZ) kijelentette, a két testület a közgyűlési béke érdekében jött létre ebben a létszámban, hozzátette, az ellenzék tervei szerint a kormányoldal csak egy-egy helyet kapna bennük, ami elfogadhatatlan. Úgy vélte, nem politikai ügyről van szó, hanem arról, hogy a jobboldal azt szeretné, ha a SZOVÁ-nál az ő akaratuk érvényesülne. Szabó Gábor is csatlakozott hozzá, mondván, 2006-ban az MDF kezdeményezte, hogy az ellenzék megfelelő arányban kapjon képviseletet, most nem kellene ezt visszájára fordítani.Marton Zsolt kijelentette, valóban vannak terveik a céggel, mégpedig az, hogy a SZOVA bevonásával elérjék, hogy a távhődíjak emelkedése ne 28-30 százalékos legyen, hanem maximum inflációkövető, és hogy a város polgárai részesedjenek a cég profitjából. A paritásos elvtől egyébként nem zárkóznak el, de nem szabad elfelejteni, hogy most a Fidesznek van egy-egy delegáltja a két testületben. A paritás megvalósítása viszont nem járhat költségnövekedéssel.
Lesz folytatás?
Ipkovich György ekkor azt kérte, hogy a következő, szeptember 24-i ülésig hátralévő időt szánják a további tárgyalásokra, Marton zsolt ezt bviszont elutasította, mondván, az imént még sötét ügyekkel vádolták meg őket, most pedig időt kérnek. A közgyűlés végül 16 igen szavazattal elfogadta a SZOVA testületeinek létszámcsökkentését, azzal, hogy a bizottsági helyek elosztásáról később még tárgyalnak.
A rendkívüli ülés nyilvános része azzal ért véget, hogy a polgármester ismét kijelentette, megítélése szerint törvénysértést követett el a testület, és nem Szombathely érdekeinek megfelelően döntött, ezért valószínűleg ismét a közgyűlés elé hozza a most napirendre került ügyeket.
Kezdődött a zárt ülés, ahol személyi kérdésekről döntött a közgyűlés. Erről viszont csak a szerda délelőtti sajtótájékoztatók után tudunk beszámolni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!