Megint a Falco-gyárról lesz rendkívüli közgyűlés Szombathelyen

Szó lesz a gázfelülvizsgálatok károsultjairól is. De csak akkor, ha a Fidesz ott lesz, és megszavazza a napirendet.

Írtunk már November 6-án a Falco-gyárról lesz rendkívüli közgyűlés Szombathelyen 2015. October 26. 17:06 arról, hogy a baloldal ismét rendkívüli közgyűlést kezdeményezett, és a polgármester össze is hívta azt. Mégpedig november 6-ára, péntekre, reggel kilenc órára.

A Fidesz nem nagyon megy el a rendkívüli közgyűlésekre

De erős a gyanú, hogy nem lesz ebből közgyűlés. A Fidesz sorra lehetetleníti el a baloldal kezdeményezéseit, tették ezt nem is olyan régen Botrányos üvöltözésbe fulladt a szombathelyi rendkívüli közgyűlés 2015. October 13. 13:52 , amikor szintén a gyár környezetterhelése lett volna az egyik téma. A fideszesek közül csak Lendvai Ferenc, frakcióvezető és persze Puskás Tivadar, polgármester volt ott, de így is meg tudták akadályozni, hogy az ügyről tárgyaljanak.

Lendvai Ferenc egyedül képviselte a Fidesz-frakciót
Vágvölgyi Bálint

Azóta azért változott a helyzet. Az önkormányzat megfellebbezte a zöldhatóság halasztó döntését A szombathelyi önkormányzat is beszáll a Falco-gyár elleni csatába 2015. October 16. 14:26 , biztosak vagyunk benne, hogy Hende Csaba ráhatására, aki az utóbbi hetekben a környezetterhelés ellen évek óta tartó közdelem élére akar állni A szombathelyi Falco-gyár kiteregeti a szennyest 2015. October 19. 22:10 .

Úgy tűnik, ez egyelőre nem teljesen sikerült neki, az októberi közgyűlésen Áttörés várható a Falco-gyár környezetterhelése elleni harcban 2015. October 22. 08:27 hosszú egyeztetések után, Molnár Miklós, alpolgármester és a baloldal ellenkezése miatt a közgyűlés végül nem a Fidesz által beterjesztett javaslatot fogadta el. A háttérről itt írtunk Győzött a józan ész a Falco-gyár ügyében, de most bizonyítani kell 2015. October 23. 12:32 , és ez a múlt hétfői, közgyűlés utáni sajtótájékoztatókon "Nagy a verseny, hogy ki tud nagyobbat rúgni a Falco-gyárba" 2015. October 26. 17:22 be is igazolódott.

Ne bizottság, hanem munkacsoport legyen

A közgyűlés döntései között volt, hogy létrehoznak egy ad hoc bizottságot, ami kezeli a problémát, és egyeztet a lakókkal, a gyárral, tulajdonképpen az önkormányzat közvetítője lesz. A baloldal azt javasolta, hogy ezt a bizottságot Molnár Miklós vezesse, de aztán kiderült, hogy alpolgármester nem lehet bizottsági tag.

Lakossági fórum a Falco-gyárról
Bonyhádi Zoltán

A közgyűlés utáni sajtótájékoztatókon aztán felmerült, hogy ha nem bizottságnak, hanem - mondjuk - munkacsoportnak nevezik ezt a testületet, akkor ez a tiltás már nem érvényes.

A baloldal által kezdeményezett napirendek között ott van ennek a bizottságnak a megalakítása is. De azt is tudni szeretnék, hogy a gyár milyen kérésekkel fordult a kormányhivatalhoz, és ott milyen eljárások zajlanak, milyen döntések születtek.

Százezres kamatmentes kölcsönt szeretnének adni a rászorulóknak

De a baloldal más javaslatokat is előterjesztett. Így azt, hogy a közgyűlések a régi, 24 évig élt rendszer szerint mindig a hónap utolsó csütörtökén legyenek, és azokat élőben közvetítse a városi tévé. Ez utóbbi megvalósulni látszik, az október 23-ai ünnepi közgyűlést élőben közvetítették, és az ígéret szerint ezt teszik a normál közgyűlésekkel is a jövőben.

Puskás Tivadar és Hende Csaba a lakossági fórumon
Bonyhádi Zoltán

A harmadik ügy a gázfelülvizsgálatok károsultjairól szól. A közgyűlésen erre az ügyre is létrehoztak egy ad hoc bizottságot Kántás Zoltán, képviselő (Fidesz) vezetésével, de a baloldal kezdeményezését leszavazták. Ez arról szólt, hogy a rászorulók kaphassanak lakásonként maximum 100 ezer forint kamatmentes kölcsönt, és hogy ennek fedezetére hozzanak létre egy 20 milliós pénzügyi alapot. A baloldal most ezt a javaslatot viszi be ismét a közgyűlés elé.

Ahogyan feljebb írtuk már, kétséges, hogy a Fidesz egyáltalán megjelenik-e a rendkívüli ülésen, ha igen, akkor pedig megszavazzák-e a napirendet. Ha az eddigi hozzáállásukat nézzük, akkor nem veszik napirendre a közgyűlési időpontjáról és a gázfelülvizsgálat károsultjairól szóló javaslatot.

A Falco-gyárral kapcsolatos bizottság megalakítását talán igen. De ott is van esély arra, hogy most nem alakítják meg ezt a bizottságot, elhalasztják azt a decemberi közgyűlésre. Ugyanis könnyen lehet, hogy időt akarnak adni Hende Csabának, hogy beteljesítse a gyár ellen indított, politikai célú kampányát Háttéralku a Falco-gyárral - Hende Csaba biztosra megy az aláírásgyűjtéssel 2015. October 14. 15:29 .

A Jobbik közleménye

A Jobbik Magyarországért Mozgalom a munkára igent, a politikai színjátékra nemet mond!

A baloldal által összehívott rendkívüli közgyűlés nem szolgálja a szombathelyi polgárok érdekeit. A mögöttes szándék csupán politikai haszonszerzés, amit nem követnek tettek. A Jobbik az elvégzett munkában hisz. A városi közgyűlés által létrehozott, a Falco környezeti hatásait vizsgáló és a gázfelülvizsgálattal kapcsolatos bizottságokban a Jobbik delegáltjai megkezdik munkájukat, de nem támogatnak semmi olyan kezdeményezést, ami a lakosságot félrevezeti és a politikai hisztériakeltésről szól.

A Falco ügyében a lemaradás évtizedes, mindkét politikai oldalnak megvolt a lehetősége, hogy rendezzék a helyzetet, azonban mégsem tették ezt. A most életre hívott munkacsoportban a Jobbik tevékenyen részt kíván venni a helyzet mielőbbi megoldásának érdekében.

A gázfelülvizsgálat vonatkozásában a törvényi keretek adottak. Az önkormányzat szerepvállalása tanácsadásban, tájékoztatásban és anyagi segítségnyújtásban kell hogy megvalósuljon. A megalakult ad-hoc bizottság remélhetőleg minden szociálisan rászorult család részére megfelelő támogatást tud nyújtani.

A Jobbik a munkában kíván részt venni, nem pedig a politikai cirkuszban, ennek tükrében képviselőnk nem vesz részt a holnapi rendkívüli közgyűlésen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet