Rendőrség: a szervezőké a felelősség a Pride miatt, a hatóság vizsgálni fogja valamennyiük büntetőjogi felelősségét

Az ORFK azt írja, határozattal tiltották meg a rendezvény megrendezését.

A sajtóban megjelent hírekre reagálva közöljük, hogy Budapest Főváros Önkormányzata és a Szivárvány Misszió Alapítvány által „Budapesti Büszkeség (Budapest Pride)”-nak nevezett rendezvény megtartásától – annak ellenére, hogy a rendőrség ezt határozattal megtiltotta – a szervezők nem álltak el. A rendelkezésre álló adatok alapján a rendőrség továbbra is a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény hatálya alá tartozó gyűlésnek tartja az eseményt, és azt megtiltott gyűlésnek tekinti – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata csütörtökön a rendőrség honlapján.

A szervezők jelentős számú résztvevőre számítanak, ugyanakkor a gyűléssel kapcsolatos biztonsági intézkedésekről a rendőrségnek nincs tudomása, azokról nem egyeztettek a hatósággal. A szombati időjárás, és a várhatóan nagyszámú tömeg együttesen kockázatot rejt magában - tették hozzá.

Ismételten felhívták a szervezők figyelmét, hogy cselekményük a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 217/C. §-ba ütközik, valamint büntetőjogi felelősségük mellett a gyűlésen esetlegesen bekövetkező károkért is felelősség terheli őket.

Kitértek arra: a hatóság vizsgálni fogja a szervezésben részt vevő valamennyi személy büntetőjogi felelősségét.

“A gyűlés biztonságának fenntartása szervezői felelősség. A rendőrség a gyűléssel kapcsolatban a rendőrségi törvényben meghatározott feladatait maradéktalanul teljesíteni fogja” – áll a közleményben.

Fotó: Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek