Rövid időn belül elfogta a rendőrség azt a 47 éves szombathelyi nőt, aki járművével hétfőn reggel elütött egy kijelölt gyalogátkelőhelyen átkelő asszonyt. A személyautó vezetője elhajtott a helyszínről.
Ahogyan azt élő helyszíni videónkban és későbbi cikkünkben is megemlítettük, egy ilyen jellegű balesetet nagyon nehéz titokban tartani, a sofőrnek pedig észlelnie kellett az ütközést. Szót ejtettünk arról is, hogy a járműről letörő alkatrészdarabok segítséget nyújthatnak a rendőröknek és a szakértőknek az autó típusának meghatározásában, illetve a sérülés jellegének feltérképezésében is. A XXI. században ráadásul nem egy kamera előtt haladnak el a közlekedők egy ilyen forgalmas útszakaszon.
A rendőrségi fotón látszik, hogy az általunk kis méretűnek, Ford Ka és Renault Clio szerű kisautónak leírt gépjármű valóban egy Ford Ka. Jól látszanak a sérülések is az autón, ezt az járművet vezető hölgy nem tudta volna hosszan eltitkolni. Ilyenkor a járőrök módszeresen végigjárják a szóba jöhető gépkocsikat, amelyek az adott időpontban járhattak az adott útvonalon. Erre azonban most nem volt szükség.
A baleset során az elütött asszony az árokba zuhant. A sofőr úgy hagyta magára, hogy azt sem tudta, mi van vele. Ha hasonló elütés után valaki az árokba kerül és hosszabb ideig nem veszik észre, akkor akár a kihűlés is végzetes lehet a számára.
Nagyon rossz megoldás tehát elhagyni a helyszínt egy ilyen baleset után. A szombathelyi rendőrök példás gyorsasággal találták meg az elkövetőt. Azt egyelőre nem tudjuk, mi lehetett a baleset okozójának elképzelése a helyszín elhagyásával.