Rengeteg képet töltünk fel a gyerekeinkről - nagyon nem kéne

Egy gyerekről átlagosan 107 kép kerül fel az internetre még azelőtt, hogy járni tudna – közölte a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat.

A közleményben, amiben a szervezet által működtetett Biztonságosinternet Hotline első félévének tapasztalatait foglalták össze, azt írták, a tudatosság növelése mellett fontosnak tartják azt is, hogy a felhasználóknak lehetőségük legyen bejelenteni a káros tartalmakat, ezért 2019 óta forródrót-szolgáltatást is működtetnek.

A bejelentett tartalmakat elemzők fogadják, akik megvizsgálják és értékelik azokat. Az első vizsgálat során arra keresik a választ, hogy jogsértő-e a bejelentett tartalom, van-e magyar illetékesség, és van-e a magyar rendőrségnek hatásköre az ügyben.

Amennyiben a bejelentett tartalom jogsértőnek bizonyul, a hotline-elemzők elvégzik a szükséges vizsgálatokat a bejelentett tartalom fellelhetőségének meghatározása céljából.

Jelezték, hogy a szolgálat hotline-jához beérkező bejelentések 88 százaléka pedofil, 7 százaléka pedig erőszakos tartalom. Rasszista, idegengyűlölő, drogfogyasztással, online zaklatással vagy egyéb káros tartalmakkal kapcsolatos bejelentéseket viszonylag keveset küldenek a felhasználók.

Magyarország szempontjából megnyugtató adatnak nevezték, hogy a beküldött tartalmak közül egy sem volt magyar „hosztolású”, azaz olyan, melynél a honlap üzemeltetője – a gazdagép – magyar.

Az USA-ban és Oroszországban hosztolt tartalmak esetén nehéz hatást gyakorolni, a területileg illetékes hotline-ok részben nem, részben csak lassan távolíttatják el a tartalmakat, és a rendőrség bevonása is csak részleges.

Az EU tagországaiban hosztolt tartalom esetén általában egy héten belül kapnak visszajelzést az elemzők az ICCAM (I- see-child abuse material) rendszerén keresztül, miszerint a tartalmat eltávolították, a rendőrség a vizsgálódást megkezdte.

Fontosnak tartották megjegyezni, hogy számos, gyerekekről készült, a szülő által megosztott, első ránézésre ártatlan kép is a darkneten landol, bűnözők közreműködése eredményeképpen.

Kitértek arra is, hogy a pornográfia rajzolt, mangaképregény-ábrázolása vagy a pedofília digitálisan létrehozott, de valósághű ábrázolása az Európai Unió legtöbb országában illegális. A magyar jogszabályban azonban nem elég egyértelmű, hogy ezek a tartalmak illegálisnak minősülnek-e, éppen ezért az ilyen tartalmakkal szemben a rendőrség nem indít eljárást.

A Gyermekmentő Szolgálat hotline-jához beküldött rajzolt gyermekpornográf tartalmak és képregények az év első felében növekvő tendenciát mutattak. Ezek a tartalmak nem rendelkeztek magyar illetőséggel, és mivel a hosztoló országokban illegális tartalmaknak minősülnek, így az elemzőknek lehetőségük volt felkeresni az adott ország illetékes hotline-ját – tették hozzá.

Nagyon gyakorinak nevezték, hogy a felhasználókat csaló webáruházak verik át. A Gyermekmentő Szolgálat hotline-ja több ilyen bejelentést is kap, ezek általában Dél-Afrikában vannak hosztolva, azaz a magyar rendőrség illetékessége korlátozott.

Az említett nemzetközi vonal miatt a nyomozás nehézkes lehet, így elsősorban a felhasználók tudatosságának növelése a cél – áll a közleményben.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos