Nemrégiben virágzott a repce, megyeszerte észleltük a jelenséget, és azt is láttuk, hogy egyre több autó áll meg egy-egy tábla mellett néhány családi fotó erejéig. A Facebookon szelfik sokaságába ütköztünk, ahol a hátteret szintén a nagy sárga mezők adták.
Amikor megláttuk a Wallander krimisorozat egyik promóciós képén a nyomozót is ilyen mező előtt pózolni, rájöttünk, hogy mi sem maradhatunk ki ebből a trendből. És szelfiztünk egyet egy repcemezőn.
Hogyan ne szelfizzünk repcével?
Alaposan körbejártuk témát, a mindent elsöprő Facebook-profilképhez viszont nem árt egy kicsit tudatosnak lenni fotózáskor. Mutatjuk mik azok az apróságok, amikre figyelni kell!
Repceföldből van kínálat rendesen. Európában legnagyobb részt növényi eredetű, gázolajhoz hasonló üzemanyagot állítanak elő a repcéből (vagyis annak alapját). Emellett még készítenek napraforgóból, pálmaolajból, búzából, kukoricából és még cukorrépából is, az etanol-biznisz dübörög. De attól még nem feltétlen bio, inkább csak növényi eredetű.
Tudni kell, hogy lassan mindenhol levirágzott a repce, úgyhogy jöhetnek majd a pipacsmezős szelfik. Természetesen csücsörítés, illetve duckface alkalmazása nélkül, az elég a lányoknak buliba indulás előtt a tükörben pózolva.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!