Az eset még tavaly, október 7-én kora hajnalban történt Mosonmagyaróvár belterületén, amikor a rendőrök az autópálya bécsi felhajtójánál ellenőrizték a forgalmat - közölte a rendőrség.
Miután megállítottak egy autót, kiderült, hogy a sofőr nem vezethette volna a kocsit, hiszen a bíróság eltiltotta a járművezetéstől. A rendőrök azt is látták, hogy az autó vezetője bódultan ült a volán mögött, ezért előállították a helyi rendőrkapitányságra, a drogteszt pozitív eredményt mutatott. Eljárást indítottak ellene, és szakértőt rendeltek ki, aki megállapította, a férfi elfogásakor bódult állapotban vezette az autót.
A sofőr igazoltatásakor egyszerre három bűncselekményt is elkövetett, a nyomozók járművezetés bódult állapotban vétsége, kábítószer birtoklása, illetve az eltiltás hatálya alatti járművezetés bűncselekménye miatt gyanúsítottként hallgatták ki, az ügyet a napokban vádemelési javaslattal adták át az ügyészségnek.