A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közleményt adott ki arról, hogy egyre több hírt kapnak „túlkapásokról”, a hétfői pedagógussztrájkban résztvevőket érő retorziókról - hívta fel a figyelmet ma a Mérce.
A tankerületek igazolatlan hiányzást könyvelnének el azoknál a diákoknál, akiknek szülei szolidaritásukat kifejezve nem küldték iskolába a gyermeküket a hétfői első két órában. Emellett több tanárt is azért fenyegettek büntetéssel, mert értesítette a szülőket a sztrájk tényéről.
A lapnak nyilatkozva Nagy Erzsébetet, a PDSZ Országos Választmányának tagja elmondta, hogy a tankerületek azt követelik az iskolaigazgatóktól, hogy ne töröljék az adminisztrációból (az úgynevezett „Krétából”) a két elmaradt tanórát, mint ahogy azt egyébként tanítási szünetben szokás.
Ennek oka, hogy a sztrájknak így nem marad nyoma az iskolák adminisztrációs rendszerében, és ebből kifolyólag azt állíthatná a hatalom, hogy az adatok szerint nem is volt nagy a hétfői sztrájk.
A PDSZ viszont ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy ez teljesen illegális, utólag meghamisítani ezeket az adatokat közokirathamisításnak számít.
Nagy Erzsébet szerint ezzel az a gond, hogy ha be van írva az óra a Krétába, akkor már a szülőket is lehet piszkálni, hogy igazolják gyermekük hiányzását. Ez pedig fenyegetettségét érzését is kelti.
De arra is akad példa, hogy a tankerületek az intézményvezetőkön keresztül bekérnek olyan nyomtatványokat, amin a sztrájkszervezők adatai szerepelnek. Ez azonban nem jogszerű a PDSZ szerint.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy tankerületek intézményvezetőkre való nyomásgyakorlását úgy intézik, hogy annak ne maradjon írásos nyoma, "aztán ha bármi ebből történik, például az intézményvezetőnek hátránya lesz ebből, mert a szakszervezet eljár, akkor egyedül az intézményvezetőn tud csattanni ez az egész, mert ő volt az, aki láthatóan eljárt az ügyekben. Ő volt az, aki a kitörölt órákat visszaíratta" - tette hozzá Nagy Erzsébet.