Rohamot kapott a kórház bejáratában egy terhes nő Pesten, mégsem segített rajta senki

Húsz percig feküdt rángatózva az utcán, de hiába hívták hozzá a mentőt. Azt mondták, menjenek ők segítségért.

Csütörtökre virradóra epilepsziás rohamot kapott egy harminc év körüli, négy hónapos terhes nő - írja a Magyar Nemzet. Az eset a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház főbejárata előtt történt, több mint húsz percig mégsem küldtek hozzá mentőt.

Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház
Máthé Zoltán / MTI

Hajnali kettő előtt érkezett a kórház főbejárata elé Bozai János taxisofőr, aki nyilatkozott a lapnak. A taxiba beakart szállni a várandós nő, de hirtelen elkezdett rángatózni és összeesett. A taxit eredetileg egy másik nő rendelte, a sofőrön kívül ő sietett még a rohamot kapott nő segítségére.

Tudta, hogy a másiknak epilepsziás rohama van. Fogta a fejét, míg én azonnal telefonáltam a mentőknek. A telefonban azonban annyit mondott a diszpécser, vigyázzunk a nő fejére, és menjek be a kórházba segítségért, mert kocsit nem tud küldeni. Közben a kórházból kihajtó mentőből kinézett ugyan egy férfi, de nem állt meg segíteni

– mondta el a történteket Bozai.

A kórház főbejárata zárva volt, nem működött sem a világítás, sem a csengő, a portás sem reagált semmire, pedig a sofőr az ajtót rúgta és dudált. Ezután hívták újra a mentőket, akikkel már indulatosan közölte, hogy ha nem jön segítség, és az utcán hal meg a nő, azt nem hagyja annyiban.

Ugyanaz a kezelő fogadta a hívásukat, aki ismét elmondta, hogy nem küld mentőt, menjenek ők segítségért. A kórháznak a férfi szerint körülbelül 800 méterrel odébb van az éjszaka használható mentőbejárata, de nem tudtak elmenni oda, mert nem hagyhatták ott a várandós nőt.

A beteget egyik kezemmel lefogtam, a másikkal telefonáltam, miközben a másik hölgy a fejét tartotta. Az akkor érkező éjszakai 123-as busz vezetője megállt, és megkérdezte, hogy tud-e valamit segíteni. Végül vagy ő, vagy a mentő szólt be telefonon a kórház sürgősségi osztályára

– idézte fel a történteket.

Ekkor jött ki a főkapun az osztály egyik ápolója és egy orvos is, aki korábban elbocsájtotta az intézményből a rohamot kapó nő, aki éppen betegsége miatt ment be. A nő, akit a rángatózó hölgy fejét tartotta, adott neki gyermeke epilepszia gyógyszeréből, ettől jobban lett. Az orvos erre annyit mondott, hogy ez probléma lehet, mert már tőlük is kapott egy adaggal.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló