Rókalyukba bújt a rendőrök elől az embercsempész

A rókalyukban rejtőzködő férfi nem sokáig örülhetett, a rendőrök pillanatok alatt elfogták ahogy a közeli árokban és egy vadászles tövében lapuló az a hat afgán állampolgárt is. Az embercsempész Olaszországba akarta vinni őket de balesetet szenvedtek a kisbuszukkal miután elkezdtek menekülni a rendőrök elől.

Zala megyében, Tormaföldén történ az eset. Tegnap hajnalban akarták megállítani a kisbuszt az egyenruhások, hogy igazoltassák a sofőrt. Ő azonban nem állt meg, inkább a gázra lépett. Nem sokkal később, balesetet szenvedett: kisodródott egy kanyarban és egy beton támfalnak ütközött. A baleset után a busz utasai és a sofőr elfutottak a helyszínről.

Néhány órával később a rendőrök a rókalyukban megtalált sofőrön és az árokban lapuló hat afgán emberen kívül még három menekülő férfit fogtak el a szomszédos Tornyiszentmiklós nevű faluban, akik közül egy ember súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett a balesetben.

Kiderült, hogy az afgánoknak nem volt érvényes okmányuk a schengeni övezetbe történő beutazáshoz és tartózkodáshoz, ezért idegenrendészeti eljárást indítottak velük szemben. A 31 éves albán sofőrt őrizetbe vették, ellene embercsempészés miatt folyik nyomozás.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek