Romániába is lehet utazni már magyar védettségi igazolvánnyal

A két ország kölcsönösen elismeri egymás koronavírus elleni oltásigazolását.

Magyar védettségi igazolvánnyal karanténkötelezettség nélkül lehet Románia területére lépni – jelentette ki a Maszol érdeklődésére Alexandru Andrei Dincă, az aradi határrendészet sajtószóvivője.

Az értesülést megerősítette Horea Timiș, az Arad Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) vezetője is. Emlékeztettek arra, hogy Szijjártó Péter magyar és Bogdan Aurescu román külügyminiszter legutóbbi gyulai találkozóján felmerült az igény arra, hogy a két ország kölcsönösen ismerje el egymás koronavírus elleni oltásigazolását.

Magyarország már több szomszédjával, illetve más országokkal is külön egyezményt kötött erről. Florin Cîțu román miniszterelnök a múlt héten egy újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: „mi elismerjük a magyar védettségi igazolványt, ők elismerik a miénket”, és hozzátette, vizsgálják azt, hogy két európai uniós ország között szükséges-e külön megállapodást kötni erről.

A román-magyar határ Arad és Bihar megyei szakasza a nagyváradi területi határrendőrség felügyelete alá tartozik Romániában. Az intézmény szóvivője, Laura Bondar megerősítette a Maszolnak, hogy elismerik a magyarországi védettségi igazolványt.

Megjegyezte, hogy az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) már januárban lehetővé tette, hogy a járványügyi szempontból kockázatosnak számító országból érkező, beoltottságukat bizonyító személyek mentesüljenek Romániában a karantén alól. A karantén-ügyben azonban a közegészségügyi igazgatóság az illetékes. Horea Timiș Arad megyei tisztiorvos a portálnak elmondta, hogy 

• a kártya tulajdonosa csak abban az esetben mentesül a karantén alól, ha az oltás második adagjának felvételétől eltelt legalább 10 nap.

• Azok is mentesülnek Romániában a karantén alól, akik hitelt érdemlően bizonyítják, hogy átestek a koronavírus-fertőzésen a belépés előtt legkevesebb 14, legtöbb 90 nappal.

• Emellett védettségi igazolvány nélkül, 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel is elkerülhető a karantén, ha az illető nem marad három napnál (72 óránál) tovább az ország területén.

Írja a Népszava.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek