Hosszú, tömött sorokban kígyóznak a példák arra vonatkozóan, hogy valamiért komolyan képesek felhergelni a figyelmünket az emberi civilizáció romosodó helyszínei. Az idő, a természet és a munkagépek martalékává lett placcok kedvelt célpontjai a kíváncsi szemeknek, legyen szó az amerikai autógyártás egykori paradicsomának számító - és a techno műfaját világra hozó - Detroitról, elhagyatott kosárpályákról, a Mojave sivatag repülőgéptemetőjéről vagy akár Szombathely szégyenfoltjairól.
Egy népszerű trendügyi weboldal, a Fastcodesign összeszedett néhány már létező pszichológiai tézist, amik esetleg magyarázatul szolgálhatnak arra, miért szeretjük ennyire legeltetni a szemünket pár rozoga házon. Figyelem, ezek csak feltételezések - de kutatásokra alapulnak.
A hedonista visszafordulás
Mi, emberek néha csinálunk olyan dolgokat, amik nem annyira logikusak: könnyeztető csilipaprikát eszünk, bánatos filmet nézünk, addig edzünk, míg szinte bele nem rokkanunk az izomfájdalomba, és így tovább. De ezek mind arra szolgálnak, hogy látszólag negatív cselekményekből pozitív tapasztalásokat szerezzünk. Lehet, hogy a romfotóknál is ez működik: Paul Rozin pszichológus egy tavalyi kutatásában például rájött, hogy a műalkotásokban megjelenített szomorúság esztétikai minőséggel bír, így jókora adag örömet tud okozni. Nem a szomorúság, hanem a szépség. Értjük, ugye?
A tragédia-paradoxon
Ez a lélektani megfigyelés közeli rokona az előzőnek. Azt mondja, hogy minél letaglózóbb egy befogadóélmény, annál jobban élvezzük azt. Mert egyszerűen szeretünk elérzékenyülni. Plusz a lehangoló képsorok után reflektálunk saját életünkre is, átgondoljuk azt kicsit, elhelyezzük magunkat kapcsolataink koordináta-rendszerében, ami alapvetően jót tesz a lelkünkkel. Egy város, vagy városi épület széthullása mögötti fájdalmas múlt átgondolása pedig szintén megszépíti a jelenünket - még ha ez kicsit morbidul is hangzik.
A rossz erősebb, mint a jó
A híradók is erre épülnek: a sokkoló tragédiákról, balesetekről, ételmérgezésekről, influenzajárványokról, háborúkról szóló híradások rendre több reakciót váltanak ki belőlünk, mint a pozitív töltetű események. Ezért is mutatnak nekünk többet ezekből. De kapcsolatainkban is jobban megéljük a negatív élményeket. Ha egészségesek vagyunk, azt szinte teljesen evidensnek fogadjuk el, de ha leteper akár csak egy torokgyulladás, attól nagyon ki tudunk borulni. Szóval a negativitás sajnos hangsúlyosabb az életünkben, és hangsúlyosabban is reagálunk rá.
Hogy hogyan jön ide a romosodás? Hát úgy, hogy ezt is a rossz események közé soroljuk. És akkor gondoljuk át, mi ragadja meg jobban a figyelmünket: egy egyszerű, ép állapotú ház, vagy ugyanez az építmény düledező falakkal, hatalmas repedésekkel?
A humor szerepe
Nem szép dolog, de nem tehetünk róla, ha már egyszer kutatások kimutatták, de: egyes fenyegetéseket humorrá tudunk alakítani, ha minél több szempontból messze tudunk kerülni attól - tehát fizikailag, szociálisan, mentálisan. Nem szép dolog, de nem tehetünk erről, így van bekötve az agyunk: ha a világ egy másik pontján történik valami szörnyű, amiben nem vagyunk érintettek, hamar el tudjuk ütni azt egy poénnal. Nem szép. De ez van.
Káröröm
Még kevésbé szép, de olykor örömet okoz mások szerencsétlensége. Nemrég egy felmérés baseball-drukkereknél mutatta ki, hogy nem csak a saját csapat győzelme, de a rivális csapat kudarca is szerepet játszik a boldogságban.
Na de létezhet olyan eset, hogy egy épület rongálódásának örülünk? Létezhet bizony: például ha ezzel saját politikai pártállásunkat támaszthatjuk alá (mert a mocskos komcsik / fidesznyikek / jobbikosnácik miatt ment tönkre a régebben szebb napokat látott épület). Ezt már egy másik felmérés mutatta ki: igen, az ellenzék hívei tényleg képesek örülni némi gazdasági hanyatlásnak. Ami akár elhagyott ingatlanokban is formát ölthet.
Félelem az unalomtól
Annyi minden tereli el manapság a figyelmünket - kösz szépen, technológiai forradalom és mindenhol jelenlévő internet! -, hogy az unalom szinte már kihalt jelenség. De ezért félünk is tőle: egy nemrég publikált kísérletben az alanyok még kisebb áramütést is hajlandóak voltak adni maguknak, csak ne kelljen a saját gondolataikba elmerülniük. És emiatt kattinthatnak olyan rengetegen ezekre a rompornós fotókra.
A tanulatlan elme nem szeret magára maradni
- írják a Science című lap újságírói. Lehet benne valami.
