Rosszul áll a kormány Brüsszelben, egyre közelebb a kudarc az új Erasmus-ösztöndíjak ügyében

Úgy tűnik, hogy a magyar kormány által május második felében Brüsszelnek törvénytervezetek formájában megküldött két ajánlat egyike sem felel meg a kívánalmaknak.

A Szabad Európa értesülései szerint az utolsó, májusi magyar ajánlat sem üti meg azt a szintet, amely alapján tovább lehetne lépni a jogállami feltételességi eljárásban. Ennél is rosszabbul áll az alapítványi kuratóriumok szénája.

Mint írják, a nem igazán fajsúlyos dossziéknál előrelépést állapíthat meg a brüsszeli testület, de az igazán fontos kérdésekben még messze nem felel meg az elvárásoknak a kormány által elküldött csomag. Információik szerint szerint továbbra is a vagyonnyilatkozatok terén állnak a legtávolabb egymástól az álláspontok.

Brüsszel számára azonban a legaggasztóbb a közérdekű alapítványi modellben működő egyetemek összeférhetetlenségi problémája, annak ellenére, hogy a magyar kormány elfogadta a Brüsszel által a kuratóriumi tagságból kizárandónak tartott hat kategóriát. Ugyanis mélyen hallgat a kuratóriumi tagságra feljogosító kritériumokról, tehát, hogy a jelentkezőknek milyen világos kritériumoknak kell megfelelniük ahhoz, hogy kuratóriumi tagok lehessenek.

Ennél is nagyobb gond, hogy a kormány csak azokra az alapítványi formában működő intézményekre szűkítené le az összeférhetetlenségi problémák kipipálását, amelyek uniós pénzre pályázhatnak vagy ilyet kapnak. Márpedig a bizottság szerint kivétel nélkül az összes intézményre ki kell terjeszteni a keretet.

A lap szerint gyors megállapodásra aligha van esély, pedig sürgős lenne az ügy, mivel július 18-ig hozzák meg a végleges döntéseket a szeptemberben induló új Erasmus-ösztöndíjakról. Így pedig az alapítványi rendszerben működő egyetemek diákjai lemaradhatnak az Erasmus-ösztöndíjakról.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet