Rusvai szerint nem lesz világjárvány a majomhimlőből - de mennyire kell félni tőle?

Megfelelő körültekintéssel, gondossággal felszámolható a járvány.

Magyarországon is megjelent a majomhimlő-fertőzés, egy 38 éves férfinél diagnosztizálták a betegséget - jelentette be Magyarországon is megjelent a majomhimlő 2022. May 31. 17:39 kedden Müller Cecília országos tisztifőorvos. Rusvai Miklós víruskutató a betegségről nyilatkozva az Inforádiónak elmondta, hogy nem egy nagy ragályozóképességű betegségről van szó, ebből nem lesz világjárvány. Egy kellemetlen, de megfelelő körültekintéssel, gondossággal felszámolható járványról beszélünk.

A szakértő azt is hozzátette, hogy a majomhimlő mutációkra nem hajlamos. Az a vírus ugyanis, amit most az európai országok többségében kimutattak, a genetikai vizsgálatok szerint nem tér el lényegesen a 15-20 évvel ezelőtt azonosított vírusoktól. Ráadásul az Európában megjelent változat az ún. kelet-afrikai vagy más néven szelídebb variáns, ez 1 százalék alatti halálozást okoz még Afrikában is.

Mint szavaiból kiderült, nagyon szoros testi kapcsolat kell ahhoz, hogy ez a vírus emberről emberre átterjedjen. Afrikában elsősorban apró emlősökben van állandóan jelen a vírus, mely időnként majmokra is átterjed. Afrika ezeknek az állatoknak a fogyasztása még szokás, tehát a nyúzás, darabolás, feldolgozás során fertőződnek meg elsősorban az emberek, többnyire a kezükön.

Végül megjegyezte, hogy a majomhimlő biztosan nem veszélyesebb az idősebbekre, sőt egyes feltételezések szerint az 1979 előtt született generáció részleges immunitással is bír, mert megkapta a feketehimlő elleni vakcinát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos