Saját ruhatárával vicceskedik Mark Zuckerberg

A Facebook alapítója ledobta a humornapalmot!

Nemrég posztolt egy fotót a multimilliárdos webvezér, amivel, ki hitte volna, tényleg megerősíti azokat a feltételezéseket, hogy nem annyira változatos a ruhatára.

Első nap a munkában az apasági szabdaság után. Vajon melyiket vegyem fel?

- szól a kérdése, aminek fókuszában kilenc szürke póló és kilenc szürke kapucnis pulóver áll.

fb

Az ilyesmi egyébként egyáltalán nem ritka egyes géniuszi jellemzőkkel bíró felsővezetők körében. Steve Jobs egykori Apple-vezető például mindig ugyanabban kék farmerben és fekete garbóban jelent meg vállalatának nagy bejelentésein. Vagyis nem ugyanabban, hanem ugyanolyanban. Ahogy Barack Obama is jellemzően mindig egyfajta öltönyben tűnik fel a nyilvánosság előtt, de Karl Lagerfeld német divatdiktátor vagy Albert Einstein sem váltogatta szinte soha az outfitet.

Zuckerbergnek egyébként megvan a külön bejáratú indoka erre: egy ízben azt mondta, hogy a lehető legkevesebb döntést akarja meghozni olyan kérdésekben, amik nem a Facebook közösségét érintik. Vagyis nem akar vacillálni a napi öltözékén sem.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű