Sajtónyilvános ellenőrzésen néztük meg, hogy dolgoznak a rendőrök

Augusztusban rengeteg baleset történt, erre hívták most fel a figyelmet.

Közlekedésbiztonsági akció keretében hívták fel a Vas megyei rendőrök a gépjárművezetők figyelmét a helyes közlekedési magatartásra és a balesetmentes közlekedésre.

A balesetek visszaszorítása érdekében pénteken megállításos ellenőrzéssel egybekötött közlekedésbiztonsági akciót tartottak a vasi rendőrök a 86-os számú főút Szombathelyt elkerülő szakaszán. Ezzel próbálták meg felhívni a gépjárművezetők figyelmét a balesetmentes közlekedésre. László Péter r. alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője elmondta, hogy a statisztikai adatok emelkedést mutatnak. Éppen ezért az ittas járművezetésre, a balesetek bekövetkezésének egyik legjelentősebb kockázati tényezőjére és a változó időjárási körülmények adta közlekedésbiztonsági kockázatokra fektették a hangsúlyt.

Sajtónyilvános ellenőrzés
A képre kattintva galéria nyílik
Kovács Patrícia

Közbeszól az időjárás

Az idei nyár szeszélyes időjárása nagymértékben befolyásolja az emberi szervezetet, ezért a járművezetők általában kevésbé tudnak koncentrálni és a megszokottnál figyelmetlenebbek, amely egy közlekedési helyzetben megnöveli a reakcióidőt is. A közlekedés résztvevői között jelentősen emelkedhet a rosszullétek száma, a hőség gyengíti a szellemi erőkifejtést, egyeseknél tompaságot, másoknál pedig fokozódó ingerlékenységet és türelmetlenséget válthat ki.

A kellő körültekintés, a fokozott óvatosság és a tudatosság szerepel azon kulcsszavak között, amelyek szem előtt tartásával minden járművezető dönt saját és utasa biztonságáról.Iszik, vagy vezet!? Ez a másik megfontolandó kérdés, amely a gyakorta bekövetkezett balesetek okozójaként említhető. Nem lehet ugyanis elégszer hangsúlyozni azt, hogy az ittas járművezetők mekkora kockázatot jelentenek a biztonságosan közlekedők számára.

Sajtónyilvános ellenőrzés
A képre kattintva galéria nyílik
Kovács Patrícia

Az alezredes kiemelte, hogy a Főkapitányság elsődleges feladatai közé tartozik a közlekedésrendészeti feladatok maradéktalan ellátása mellett a közlekedés biztonságának megteremtése és további javítása is. Azért, hogy a balesetek száma csökkenő tendenciát mutasson, a Főkapitányság a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a prevenciós célú közúti ellenőrzések végrehajtására.

Augusztusban sajnos rengeteg balesetről írtunk, ma például egy gyermek is megsérült Személyautó és kamion ütközött a 86-oson 2016. August 19. 11:52 egy ütközésben, de nem csak személykocsik Idős sofőr kanyarodott ki egy Toyota elé Szombathelyen 2016. August 18. 13:34 , hanem még kamionok Kamion és VW ütközött a vépi felüljárón 2016. August 18. 17:18 is törtek. Sőt, motoros Motor és személyautó ütközött Vasegerszeg közelében 2016. August 15. 19:11 balesetekről, és még egy szippantó autó Szippantó autó hajtott kamionba Balogunyomnál- egy ember beszorult a roncsba 2016. August 17. 10:25 ütközéséről is beszámoltunk. Reméljük szeptemberben már nem kerül ennyi cikk a sokkoló rovatunkba.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet