Sehol sem kap albérletet a fogyatékos unokájával

Csak 40 ezer forintot tudna fizetni az albérletért, de ennyiért nem kap.

Nyolc hónapja hiába keres albérletet egy nagymama, aki súlyosan fogyatékos unokáját gondozza. – számol be az RTL Híradó nyomán az nlc.hu honlap - A 30 éves férfi képtelen ellátni magát, oxigénhiányosan született, anyja már a születésekor lemondott róla, így azóta a nagymamája gondozza, aki a nap 24 órájában gondoskodik Dénesről. A 63 éves nő egyre nehezebben tudja lefektetni, mozgatni, fürdetni a fogyatékos unokáját. Szeretnének egy saját albérletet, de hiába keresnek, mind túl drága nekik. „40 ezer forintot keservesen, de ki tudnék fizetni ahhoz, hogy a gyereknek jó legyen” – mondta el a nagymama. Előző albérletükből azért kellett menniük, mert a megemelt díjat már nem tudták fizetni. Most az asszony másik gyermekének a kis házában húzzák meg magukat, emiatt azonban fiának az 5 gyereke (a legkisebb 8 éves, a legidősebb 15 éves) a padláson egy matracon, míg apjuk a pincében alszik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek