Sínekre tévedt a sötétben és elakadt egy taxi Sopronban

Az éjjel-nappali bolt eladója azonnal hívta a GYSEV által kihelyezett táblákon látható számot.

Egy taxisofőr és utasa is életét köszönheti a GYSEV „Vészhelyzet esetén értesítendő” táblájának, illetve egy szemtanú lélekjelenlétének. Múlt év decemberében a kora esti órákban egy soproni taxisofőr utasával együtt a Kismartoni sorra akart rákanyarodni a Kossuth Lajos utcáról. A járművezető azonban elvétette a kanyart és a Sopron-Baumgarten közötti vasúti pályára hajtott rá, majd mintegy 70 méteren keresztül ment a síneken, végül azon elakadva megállt.

A Kossuth Lajos utca és a Kismartoni sor kereszteződése Sopronban Fotó: Google Maps
TM/Nyugat.hu

Az esetet észrevette a Kossuth Lajos utcai éjjel-nappali bolt egyik eladója és felhívta a vasúti átjáróban található, „Vészhelyzet esetén értesítendő” táblán feltüntetett telefonszámot.

„Épp cigarettázni indultam ki a boltból, amikor láttam, hogy a taxi a sínekre hajt. Villámgyorsan átfutott az agyamon, hogy ebből hatalmas katasztrófa lehet, ha jön egy vonat. Bezártam az üzletet, a vasúti átjáróhoz siettem, és felhívtam a táblán látható telefonszámot. Sikerült beszélni a GYSEV munkatársával, aki rögtön intézkedett. Nem először hívtam a telefonszámot, máskor is előfordult, hogy tárcsáztam, ha valamilyen üzemzavart tapasztaltam a Kossuth utcai átjárónál” – mondta el Derdák Tibor.

A telefonhívást követően a vasúttársaság forgalomirányítója azonnal leállította a forgalmat Sopron és Baumgarten között. A taxisofőr és utasa ennek köszönhetően sérülés nélkül szállhatott ki a kocsiból, a gépjárművet végül a katasztrófavédelem szakemberei mentették ki a sínek fogásából.

„Elmondható, hogy az eltévedt gépjárműben tartózkodó két személy közvetlen életveszélyben volt, mivel a sötétben a vágányon lévő akadályt nehezebb észlelni a mozdonyvezetőknek, továbbá a vasúti járművek érzékelésére alkalmas áramkört a gépjármű gumikereke nem működtette, így a vágányon észrevétlenül maradva az ütközés elkerülése csak a szerencse kérdése. A gépjárművezető nem mindennapi cselekedetével nem csak a saját, és utasa, hanem a vonaton tartózkodók testi épségét is veszélyeztette volna” - mondta el Dávid Béla, a GYSEV Zrt. biztonsági vezetője.

A vasúttársaság tavaly jelentette be, hogy vonalhálózata valamennyi vasúti átjárójában elhelyezte a kis zöld táblákat, amelyek egy telefonszámot és az átjáró pontos behatárolására szolgáló jelzést is tartalmazzák. Telefonhívás esetén így azonnal és közvetlenül elérhető az a forgalomirányító munkatárs, aki az adott vasúti szakaszt kezeli. Így szükség esetén meg tudja állítani a vasúti forgalmat – ez szerencsére időben megtörtént a decemberi soproni esetnél is.

A gépjármű műszaki mentése végül csaknem három óra hosszan tartott, ez idő alatt szünetelt a vasúti forgalom Sopron és az ausztriai Baumgarten állomások között. A GYSEV Zrt. felhívja a figyelmet arra, hogy a vasúttársaság vonalhálózatának egyes helyszínein található figyelmeztető táblák különböző telefonszámokat tartalmaznak attól függően, hogy melyik központból irányítják az adott szakaszt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló