Vasárnap este, amolyan polgári szalonbéli hangulat, a míves bútorok és festmények között zsongás, tumultus. Helyünk már nincs, végigálljuk a megnyitást.
Hiába a száz évvel ezelőtti első világháborús téma, a nagyszabású újranyitáson a szombathelyi Smidt Múzeumban mindenki a párizsi terrormészárlásról beszél. Ugyanúgy sokkolt ez mindenkit, ahogy anno az első nagy világégés is, amikor a hátország orvosainak először kellett szembesülniük a modern kori hadviselés pokoli hatékonyságával: az embercsonkolással és a lőtt sebek tömegének iszonyatával. Amikor az orvosok sohasem látott sérülésekkel, bénulással, pánikrohamokkal találták magukat szembe, amitől aztán órásit fejlődött az orvostudomány.
Magyarországon is több száz hadikórházat állítottak fel, közülük egy volt a szombathelyi, amiből később a Markusovszky Kórház kinőtte magát. Innen, az egykori katonakórházból származnak azok a korabeli tárgyak, képeslapok, karikatúrák, amelyekből most a Smidt Múzeum egy nagyszabású tárlatra valót bemutat. Összesen 350 darab relikvia látható most egy helyen - ami két kivételtől eltekintve mind Smidt Lajos saját gyűjtése.
A péntek esti párizsi mészárlás új korszakot nyitott, amitől fájdalmasan aktuális lett ez a tárlat is – kezdte Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója.
Azok a képek, amik Párizsban fogadtak bennünket, félelmetesen hasonlítanak azokra, amiket az első világháború frontvonalában fotóztak: lőtt sebek, földön heverő halottak, sebesülteket vonszoló bajtársak.
Beléphetünk még egyszer ugyanabba a folyóba? - kérdezi Csapláros, aki szerint a mostani párizsi események azt mutatják, hogy a világ vajmi keveset tanult a történelemből. A gyűlölet nem változott, de mellette mindig rögtön megjelent a segítés. Mutatják ezt azok az első világháborús levelezések és fotók is, amelyeket most felvonultatnak.
Ez az, ami a változás reményét bennünk tartja, hogy ahol baj van, mindig ott a segítség is!
A száz évvel ezelőtti korról, amikor tömegével menteni kellett a frontokról a sérülteket
Az ember a jelenben csak úgy élhet, ha tisztában van azzal, mik a gyökerei, csak úgy építhet, ha tudja, milyen múltra alapozhat
– ezt már Puskás Tivadar mondja, aki felidézi: 1915-ben született meg az a jogszabály, amely a magyar hadisérültek gondozását rendezte. Ennek volt köszönhető, hogy 1915-ben Szombathelyen kiépült egy tartalékkórház, aminek sebészfőorvosa Pető Ernő lett. Aki 1915-ben járt először Szombathelyen, amikor katonaorvosként idevezényelték.
Amikor idehelyezték a 11-es huszárezredhez, sebészeti osztályvezetőként kezdett, majd az egész katonai kórház igazgatója lett. A város iparosaival összefogva a korát megelőzve fizioterápiás gépekkel felszerelt intézetet hozott létre Szombathelyen. Ezt a katonai kórházat fejlesztették aztán tovább közkórházzá. 1929-ben új épületegyüttest kaptak, a ma is használt Markusovszky Kórház főépületeit – amit egyébként személyesen Horthy Miklós avatott fel. (Petőt később üldözik a nyilasok, aztán a kommunisták. Az ötvenes években Sárváron hal meg, de ez már egy másik történet.)
Az első világháború hatására fejlődött akkorát az orvostudomány, amekkorát jó ideje nem. Az amerikai ellátórendszert megelőzve egy olyan hálózat épült ki, ami azt a célt szolgálta, hogy minél hamarabb életképes, majd harcképes legyen a sérült katona
- utal rá Puskás Tivadar. Aki nem győzte hangsúlyozni, hogy korát meghazudtoló módon milyen eredményeket ért el a Pető vezette szombathelyi kórházban a sebgyógyítás és rehabilitáció.
